Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

igazságok elveit ültetni olvasói s hallgatói szivébe. Aztán micsoda bomlott fogalma van önnek a joarnalisticáról ? vagy azt gondolja, hogy annak feladata : nyalogatózás, barátságos hízelgés, hibaszépités? Embernek az igazságot nem csak nem szabad, hanem szent kötelessége s rendeltetése is puhatolni, s körülménye és hatásköre szerint « görbe nton járót, a közvélemény ítélőszéke előtt meg is róni. Uly kétségbeesett koldus* mentségekre az igaz ügy sohsem szorul. — És ön mégis irányt akar adni színmüveivel a színházi közönség szellemének, midőn jogszerűségről, szabadságról s az irói pályáróf illy nyomorúságos fogalmai vannak Î Azlán micsoda inqu isi tori eljárás volt az egész ügyben ? hiszen Sz, ur maga jó indulaláből minden kényszerilés nélkül irá s küldé a szerkesztőséghez közönség elébe szánt Válaszát, s ehhez tartozó magánlevelét, mellyek re nézve alább elég oktalanul megint azt vitaija: „mért akarja levelem által igazolni kétkedését?" — mire rövid válaszunk abból áll: azért, mert állitásunk bebizonyítására tényleges írásbeli bizonyítvány nyom legtöbbet a latban, mit a fatum csakugyan kézre is játszott, ellenkező esetben Sz. ur még tovább is játszotta volna az igaz uton járót, miután Válaszából a közönség azt hitte volna, hogy egyszer sem kapott részt, és így még kormányzótársát, Fáncsyt is kisegítette volna a hínárból. Midőn Szigligeti ur ezen kérdésre :,vájjon nem kapott-e ö vásárkor a Rab után háromszor jövedelmi részt?'— t-ső szám alatt közlött Válaszában határozottan feleli, hogy : nem ! se mellé semmi jegyzést nem csatol : ez annyit tesz — és valóban annyit akart jelenteni — hogy egyszer sem; és midőn mi aztán erre, mielőtt még kiadatott volna, azt irtok Sz. urnák, hogy mi Fáncsy nyilatkozatából hitelesen tudjuk, miként kétszer csakugyan kapott részt, s hogy mi ezt közönség elébe is vihetjük—, ez mindenesetre figyelmeztetés volt arra nézve, hogy Sz. ur ne compromitálja magát. S im erre Sz. ur magánlevelében elismervén-azt, hogy kétszer csakugyan kapott részt, azaz, ellene mondván határozott nem-ének, valóságosan compromitttálta magái. Mit irtunk, mit nem irtunk mi Fáncsynak e dologban, az nem ide tartozik ; mi Fáncsy beszédén nem bírván eligazodni , írásbeli adatot akaránk kapni, s ha netalán magánúton némi ártatlan stratagemál használtunk volna is, a nem egyenes uton járók, s főleg az ármányos ügyvivő irányában, — elég az hozzá, a nyulat kiugrattuk a bokorból, s a nyul már le is van lőve. TA mi a nem űzetett s még is nyugta Irányozott páholy tulajdonosának kívánt megnevezését illeti : erre nézve nem áll kötelességünkben a megnevezés, miután a dolog igen bo^ nyolődolt, s több ártatlan nevet fcimélni akarunk. ; Nyílt levele folytában Sz. ur ujolag bevallja, mii 1-ső sz. alatti Válaszában kereken tagadott, magánlevelében pedig, visszahúzván szavát, állított, hogy : „Rabjától először 284 ft., másodszor 162 ft. 30 krt kapott váltóban" s ö mégis elég szerénytelen volt, ijvelei közlését követelni. Hogy Sz. ur — mint maga állítja — vásárvasárnapon 8? ft. 27 kr. száztóli kamatot húzott a Rab után, ez is bizonyítja azt, miként ö aránylag nem-vásári s kivált nem-énekes drámái jövedelmeihez képest, ekkor, úgyszólván, egész jövedelmi részt kapott. A név csak név ; s mindegy az, akár résznek akár procentnek nevezzük a jövedelmet ; csak hasznos s minél több legyen az , és Sz. ur nem sokat fog törődni a kövér gyermek keresztelésével. És mióta van már az, hogy vásárvasárna-