Kerényi Ferenc szerk.: Egressy Gábor válogatott cikkei (1838-1848) (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 11., 1980)

a' szinész magát félrevezettetni nem engedi, elég ha öt általában nemea, fogékony érzet íi fiúnak 's testvérnek veszi. Mindjárt először egészen mint egy nemes, udvarias, délczeg ifja jelenik meg azon kornak, Opheliát egy szépen elszavalt virágos beszédben óvja, mellyben magát örömest hallja, olly sajátság, melylyet a' színmű egész személyzetével megoszt. Ezután elvesztjük öt szem elöl, mig egyszer, a' darab' fordulatpontja után mint lázadó, nyers, durva-merészen újra föllép. Búsuljon ö bár atyja fölött, minő hévvel akar (mellyik ember felől nem teszszük fel ezen érzelmet), de azon fájdalom, mellyet ö mutat, még is csak ürügy, dicsvágya' hirtelen felvillanó álmát valósítani. — Mert jól megfontolva a' dolgot, mi köze is van a' párt ütésnek atyja' halálával? Azonban a jobb lélek a' király' hőstekintete által fölébresztetik benne, a' pillanat, mellyben meg kell vala azt gyilkolnia már el van mulasztva, 's a' lázongó fiú' zavarba esése örült testvére' beléptével újabb, színpadi dühre változik. Testvérét is szereti ö bizonyosan, ezen tekintetnek kínosnak, szét szaggatónak kell rá nézve lenni, de még Bem olly módon, mint azt a király előtt mulatja. Midőn valamivel csendesültebbé lön, a' királylyall ármany-kuholásban látható, iníképen tervet soha sem akarja kezel közül kibocsátani , ámbár jól érzi, hogy az igazi pillanat el van szalaszna. Testvére' halála újra feltüzeli. Némelly magyarázója a' költőnek Laertes' beszédet, fajdalma' kifejezésmódját termesletlennek, affectaItnak nevezte; ollyasmivel akarták a' költői vádolni, mi épen mint dicséret bátran szól mellette. Epen olly erőltetett temelöbeli hyperbolicns beszéde, mi Hamletet is arra ingerli, hogy öt még nagyobb túlzással felülhaladja. — A' vívásról, melylyel a' tragoedia bezáratlk, már fentebb volt szó. A' léleknek Schröder* egyik legmüvészetdúsabb, 's megragadóbb előadásának kellett lenni, megvagyok felöle győződve, bár őt ezen characterben magam nem láttam. Dc a' mi azóta a' német színpadokon mint utánzása, a' nagy művésznek véghez megy, nem méltányolható. Értem azon tompa, lassú, egyhangú recitálast, semmi testmozgással nem kisérve, melly által a' jelenet mászva leppeg, 's a' csalódás egyenesen meghábortttatik. Bár teste 's vére nincsen is többé az öreg Hamletnek, de azért minden, emberi szenvedélyei megvannak : harag, boszúvágy, féltékenység. Pathosteljes beszédét, módosítva ugyan, de még is csak mint ollyat kell felfogni. Neki tehát haragudni kell szóban és heves testjátékban. Ha Hamletet a' költő' legcsodálatosb 's legönfejübb müvének mondjuk, bizonynyal nem követünk el igaztalanságot, csakhogy azt egyszersmind mint legmélyelmübbet is tudjuk íuéltánylani, mellynek egészéből olly rendkiviili tragical érzemény lángol elő, mel y magát szavakkal leíratni alig engedi. A' minő változatosan pendülnek meg a' legmélyebb tragical húrok ; úgy láttatunk érezni egy látszatos vígjáték' fájdalmát és derengését rendes átmenetel nélkül : sőt nincs költemény, mellyben Shakspeare közönségéhez illy bizalmas közelbejött, úgy szólva azt mintegy kézzel illette volna, úgy hogy korlátozott műbírálók' közönséges -szabályainál fogva csalódásnak, méltóságnak, érdeknek és igazságnak uiár csak ez által menthetetlenül tönkre kellene menni. 'JSgi-ettn (Jábor. (Vége kOTelVezik.) Miamiét' ismertetése. (F.ljMIú.) Kár, hogy jeles uiűnyouiozónk, Tieck, épen a' tárgy' középpontjánál, a' fő characternél vonul vissza, miután eddigi tiszta, egészséges szemlélődései minden figyelmünket lgénybe vevek. Itt csupán egy pontra irányozza szemeinket, 's a' fő character' csak azon részének ereszkedik magyarázatába, melly ezen ponttal közvetlenül függ össze, 's „észrevételeit" általános reflexiókkal rekeszti be. Ama' kérdéses pont pedig a' világhírű magánybeszéd. Mintán ezen helynek viszonyai messze kiágaznak a' cbaracterbe, sót a' critieai végeredmény ezt alapjában rázza meg, tanulságos leszen miinyomozónkat itt is kisérni. Meg kell úgymond azon ügyetlenségemet 's gyengeségemet vallanom, mi szerint sokáig küzdék magammal, hogy azon érzelmet, 's belátást kivihassam, melly tol mindenkit lelkesülve láték, s mellyel mind azon könyvekben újra talalkozám, hol ezen hely magasztalva taglaltatik; mivel nekem mindig nehéz volt sikerült, vagy épen mestermiben ez vagy amaz egyes helyet különösen kiemelni: lelkem korán hozzá szokott ahhoz, hogy egy egészet szükséges összefüggésében értsek; névszerint Shakspeare' müveinek folyamától annyira elsodorva érzem magam', hogy csak csodálkozni tudtam, ha egyes ver-