Kerényi Ferenc szerk.: Egressy Gábor válogatott cikkei (1838-1848) (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 11., 1980)

Jaj Telén , a' királyt megfőzik keresni, kiált fel, mert attól tart, hogy Hamlet hódoltságában kifecsegi szenvedélyét, a' szerelmi viszonyt tehát most már többé nem titkolhatni. Hanem komoly véleményét is nyilvánítja : Sajnálom , hogy jobb véleményt 'a ítéletet Nem boztam róla. Tréfál, gondolám , '8 ciábltni -ágy : de átkoioU legyes gyann« ! Ugy láUiik , ai kornak' tulajdona, Magunk fölébe há?ni leleményeinkkel, Mikest az ifjniágaak ellenbe» »zokiaa »m óvakodni. Meujank a' királyhoz Nem tud más módot mint hogy: Tudatai kell ezt ; melly ha rejtve leas Tubb bút okoz , miat le Védette vészt uereiJer Ha Hamlet meg talál is haragudni a' felfedezésért, az neki közönyös: de a' király elött nem lehet elhallgatni, mivel öt e' miatt nagy szerencsétlenség érhetné. Ezen határozattal lép a' fölség elébe: útközben azonban a'föladat' nehézségét, melylyet most ügyesen kell föloldania, még tisztábban látja. Hamlet' őrültségének szerelme az oka a' minister, a' király' meghittjének leánya iránt. Az apának tehát ezen szerelmet egykor csakugyan meg kelle szenvednie, helyben hagynia, talán épen elöraozditnia ; ez a' király előtt mindaddig titkoltatott, mig azt többé nem lehetett titkolni. Minő színben mutatja e' körülmény a' régi meghittet? — A' felfedezést tehát csupán a' király* jó kedvében merhetni, mivel az apára ez mindig kétes homályt fog vetni. Szerencsére a' követek jó hírekkel jöttek vissza Norvégiából; ez tehát az Ünnep, mellyet a' király' számára készít, fölfedezése ahhoz csak csemege leend. Ezen felfedezésben, — ml ntán a' királyné nemtetszésével nem sokat gon- • dol, — a' herczeget minden módon nevetségessé 's ízetlenné ügyekszik tenni, ennek minden comical fordulata a' herczeg' csekély voltát igyekszik kiemelni ; maga e' mellett olly '• hűlelkűt és jámbort játszik, hogy ezen előkészületek után végre elég fölindultnak hiszi a' királyt a' dolog' megtudásához. De a' király' legelső komoly kérdése még is: „De hogy'fogadta hát szerelmét?" ki azonnal tudni akarja mi egyedül fontos reá nézve a* dologban. 'S most az öregnek egy hazugságot kell félvalóból és elcsavarásból alkotni, melly őt a' legártatlanabb fényben mntassa, de melly a' királyt még sem elégíti ki. Poloniua szerfelett! silrgölödésében, mivel magát hibásnak érzi, s épen azért erővel meg akarja ártatlanságát mutatni, összejövetelt javasol leánya és a' herczeg között, mellyet ő és a' király titkon kihallgassanak. És csupa okosságból mégis oktalan volt. De az ijedség igen megzavarta. Úgy lehet, hogy Hamlet talán nem is beszélt volna szerelméről, vagy ha igen, a' király ezt, mint Örült' beszédét, figyelembe sem fogta volna venni. Ezen feltetszóleg elkülönözöttnek látszó jelenetnél fogva veszik némelly színészek Poloainst bohóczosnak. Az öreg tanácsnok tolakodik a' herczeg' kifiirkeszésében, s ezt keserűen bántva at, hogy Ophfliáhnz való közeledhetése előbb megengedtetett, utóbb megtagadtatott, az üréggel minden atkalnmmal sértőleg bánik. lamer en-em berexegtégea • — kérdi Iule Ifen Jól, tálára* vagy. Nem vagyok, kegyelme* aram. Akkor kitáaaám , kogy olly keesáletet emuét tolaál. Nem tudom, értetelt-e ezen helynek — melly rsak tréfának látszik — egész súlya* Tán azt is hihetnók na a' szó kimoadailk. hogy értelme olly köze' esik hozza, hogy senki el nem tévesztheti. I would you are * fishmonger : — Te kerítő vagy, 's koránt sem olly becBületes ember mini egy fishmonger, egy halárus. A' herczeg egyenesen szemete veti az öregnek, hogy leányára nézve alkalomkészítö volt, 's a' következő beszéd: ** „Mert ha a* nap nyUveket költ ki a' döglött ebben stb." csak folytatja a'megvetést, melylyet Hamlet az apa 's leánya iránt kifejek. Hamlet Opheliáról az egész darabban a' legnagyobb tiszteletlenséggel szól, igy bánik véle, midőn ös8zejönek; csupán egyszer, s'temetésénél, ébred fel Jobb érzete, részszerint Laertes elleni daczból, egy túlzott emphattcai beszédben, 's ennek végével ettől maga* tói sem említtetik többé. Az apa nem érzi, mit Hamlet mondani akar, s mindig csak a' szerelmi őrültségei látja. Messze ment — mondja magában —. messze ment, 's valóban, mint ifjú, én is sokat bajlódtam a'szerelemmel, majd mint ez.— Nekem mindig fájt, ha a' szinész e' szavakat úgy mondotta el, hogy azok nevetést indítottak. Egy keserű mosolyt, igen is, volt szándéka a' szerzőnek okozni ezen visszapil-