Csáky Tivadar: Nemzeti Játékszíni Tudósítás 16 számban (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 10., Budapest, 1979)

AZ ELSŐ MAGYAR SZÍNHÁZI LAP - A lap programja és fogadtatása

A,4 oldalas 8° alakú újság Werfer Károly "Cs. Kir. priv. Akad. Typographus" kassai nyomdájában készült, s a lapnak Csáky Theodor nemcsak kiadója, de szerkesztője és feltehető­en egyetlen munkatársa volt. A lap első száma 1830. december 11-én jelent meg. A lap első száma körvonalazza az alapvető célkitűzéseket. A műértő kassai közönség "igaz jusson" számithat a helybeli Nemzeti Szinjátszó Társaságra és az elvárásoknak eleget is tett a társulat, bár "az Igazgatóság minden felügyelése s gonaossága mellett is a néző közönség várakozásainak ellené­re itt-ott, néha-néha nem kevés hijánosságok történnek, mely­lyek azután egy szemérmes intés által helyre pótoltatnak. É­pen ez a Czélja a jelenlevő Vizsgáló írásnak, melly időről időre gyümölcs termés végett elébe terjesztetik Kassa lakos­inak, hogy annálfogva Játékszínünk annyival inkább a tökélle­tesedés felsőbb lépcsőjére juttathassák..." A szerkesztő által Vizsgáló írásnak nevezett lap szinikri­tikai orgánumot sejtet - olyan közegben, ahol sem e műfajnak, sem e laptipusnak nem voltak meg a hagyományai. A lelkea, vállalkozó szellemű Csáky maga is sejti a várható nehézsége­ket, siet kijelenteni, hogy a lapnak nem lehet célja a kü­lönböző véleményeket "sorompóba szóritani vagy azokon mint­egy uralkodni...", a személyeskedés, a színjátszók elkedvet­lenitése és sértegetése is távol áll a szerkesztő szándéká­tól, mint - ennek ellenkezője - a szinészek érdemen felüli dicsérése ia, ami csak az alaptalan elbizakodottságukat nö­velné. A lap célja viszont felhivni a figyelmet "a tapasz­talandó hijánosságok megismerésére", azért, hogy "azoktól magokat óvni igyekezzenek'. Annál is inkább, mert - mint a szerkesztő irja - a kassai, "a szép mesterséget becsülni tudó közönség" megérdemli, hogy egyre tökéletesebb előadások szem­tanuja legyen. E lap megjelenése ugyanakkor felmenti a közön­séget attól, hogy a színészeknek "intést adjon, anélkül, hogy azt jó móddal oktatni tudná..." Az első lapszámban kis­sé általánosan megfogalmazott program tömörebb és frappán-

Next

/
Thumbnails
Contents