Bacsó Béla: Ady színpadképei (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 8., Budapest, 1978)

/ Bondur/ I. nemes úr: Bondur: III. nemes úr: Bondur: III. nemes ur: azt hallottam egy menekülő északi nemes úrtól, hogy a kastély úri népét beledobták a lángokba, amikor a vár kivörösödött. Dehogy! Az egész Dedek-familia minden pereputytyostól idejében, gyorsan kereket oldott. ők bezzeg most a vidám Székhalmon nyújtják a farsangot, s várják a hirt, rendet csináltak-e végre a császári katonák. /most már ő is hallgatja a megint és megint megszólaló harangot, nézi az ajtót/ Én útálom a siránkozó, vádaskodó, gyáva embereket, hallják kegyelmetek. Julesz Ditmár hadnagy a katonáival talán eljön, de ha későn jönne a segítség, megérdemelnők. Ditmár hadnagy alighanem egyformán utálja azokat, akiket megmentenie kell, s azokat, akiket meghurkolnia kéne. /haragos gőggel/ A császár küldte, azt kell cselekednie, amit a császárja parancsolt neki. Mi is kardot kötünk, lóra ülünk, mikor a trónus bajban forog: egymás oltalmával élünk. Tizennyolc évvel ezelőtt is fölkeltek ezek a kutyák, s majdnem igy öltek bennünket, mint most. De akkor még nem voltak olyan vadak és hóhérok, mint most, s mi is legényebbek és összetartóbbak voltunk. Küldte akkor is a császár az ő vitézeit, jöttek is azok, persze hogy későn. Amikor már olyan nagy volt a rend, hogy öt év alatt se tudtuk ugyahogy az üres jobbágy-kuckókat betelepíteni. Hol a császár késik, hol mi, tiz évvel ezelőtt mi késtünk el valami tiz héttel a császár nagy csatájából, most a császár késik.