Bacsó Béla: Ady színpadképei (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 8., Budapest, 1978)

Bondur: Majd gondom lesz kegyelmedről, ha ebből a kutyaszorítóból valahogyan kijutunk! A mi rendünkben nem szokás, nem szabad a nagy dolgokat ilyen porosan eltréfálni. I. nemes úr: /a másodikhoz gúnyosan/ Hallod, testvér, már megint milyen egyrendüek vagyunk? III. nemes úr: /harsogva/ Miért, nekem már csak igazán mindegy! Mi jöhet még, mondja Nagyságod?! Bondur: Halál vagy szabadulás jöhet, de mind a kettő gyalázatos lehet kegyelmedre. III. nemes úr: A halál nem nagyon. S szabadulás? Ugyan-ugyan, gróf ur. Három seregé a mai világ. Mink, az urak, nyomorgattuk a jobbágy-népséget, és nemcsak a szájuktól meg az alvásuktól vettünk el mi mindent. Közülük megszabadulhat, aki most már messze menekült, mi aligha. A dühödt jobbágyot érkezve-késve, kedwel-kedvetlenül ráncbaszedik a császáriak, akik minket alaposan utálnak. S ami maradék marad a mentő katonaságból, az fölmálházza az e Ira bolhatót s elmegy. Még a császár sem tudja, hova. Tar ispán: /kicsi, öreges, gnóm-alkatu, odasettenkedik az ajtóhoz, s egy vékony résnyire kinyitja, néz-néz, hallgat/ III. nemes úr: No, ispán, hát ég-e Vénfalva? Tar ispán: Nem akar. De egy dombon nagy máglyát égetnek: már szeretném, ha dobni kezdenének bele bennünket, /kiált, rémülten/ Hé, ki az? /bevágja az ajtót/ Bondur: /majdnem zuhanva vágódik az ajtóhoz, s vállon ragadja Tar ispánt/ Kit láttál? Tar ispán: Alighanem embert.