Bacsó Béla: Ady színpadképei (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 8., Budapest, 1978)

/A szerkesztő/ Margitot és a többit. Francia mestereid példájára vérző húsdarabot dobsz az ezerfejü falánknak, holott az részben kaviárra, részben vegyes gyümölcsre éhes. Ha megismerik Margitot és vidékét: ez lesz a legnagyobb bajod. Akkor igazat irtál s ezért a merészségért nagyon meglakolsz. De nemcsak te. A másik is. Ő még jobban, ha ő neki csakugyan még nagyobb a hite. Az emberek türelmesek. Te jól tudod. Azt prédikálhatod nyugodtan, hogy társadalmunk csupa fekély, de agyonvernek, ha példát keresel. A társadalmat még csak döngetheted. De akkor is készülj el, hogy a miniszteri tanácsosok egyetemlegesen, az ügyészi kar, mint olyan, szóval mind azok, kiket véletlen szükségből rántottal elő, hogy prédikáltass általuk, le fognak nyilatkozni. Zárt és nyilt térben. /Egyik asztal felé/ Nem magához szóltam, Nadasi. Azt a nyilttéri dolgot nem adtam le. Különben se figyeljen ide. Ezeket a dolgokat én sem tudtam még akkor, mikor minden vasárnapi számra készen volt egy versem, /tovább a baráthoz/ így van ez, fiam... Hit... Hit... Egyet hiszek. Az embert döcögteti a világ, mig el nem kopik. Néha nagyot zökken, néha kicsit. Minden vágyam és könyörgésem, hogy ne kellessen nagyokat zökkennem. Fáj a fejem... Beteg vagyok... A barát: /Csöndben és szomorúan nézi/ Hát ez lett a sok fiatalságból? A sok vágyból? A sok akaratból? "Barna éjjel..." igy mondtad? Csak az én fáradt lelkem tépi. Sötét, nehéz, bús fátyolát... Milyen szép lett volna. Együtt döngettük volna, három vad fiatal, a katedrát. Együtt kiáltoztunk volna istentelen, vakmerő, de becsületes dolgokat. Valamikor még mennyit akartál te mon-