Bacsó Béla: Ady színpadképei (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 8., Budapest, 1978)

/A barát/ danü... Milyen szép lett volna! A szerkesztő: Az. /keserű gúnyosan/ De milyen szép lett volna! /kis ideig hallgat, s azután komolyan/ Talán szép is lett volna, /hirtelen/ Te! Engem nagyon döcögtet az élet. Ez az én bajom. Gyorsabban koptatódom el, mint szabad volna. Néha megragadom magam! Magammal viaskodom. Tartsd magad, szerencsétlen! Hiszen halálra zökkentenek!... Ilyenkor egy-egy isteni félórához jutok. Gyerek vagyok. Fiatal. Te: Milyen fiatal vagyok én ilyenkor! Elülről akarom kezdeni ilyenkor az életet. Hohó, nem megy ez igy tovább. Ezer tervem van ilyenkor s bizonyisten köztük van a világ meghóditása is. Na most, hozzálátok a dologhoz. Dolgozni fogok. Nagy dolgokat csinálok. Néha csak a pénz kedvéért vágyom a sikerre, hogy én is habzsolhassak már valamit az élet gyönyörűségeiből. Legtöbbször azonban vadul, ok nélkül. Vágyom a diadalra magaért a vágyért és a diadalért... Lásdd: egy ilyen félórámban Ígérhettem én neked, hogy veletek megyek. Mennyit őrölt már azóta is rajtam a műhely, a napszám és az éjszaka. Pedig emlékezem, hogy mit gondoltam akkor. Tudnék ám én vágni a ti késetekkel. Csontig. Megirnám ... Újra mondom: Megirom a harmadik darabot. Tudnék veletek menni. Fogok tudni!... Hallgasd csak. Az apa jámbor falusi pap. A fiu kint jár a nagyvilágban. A lelke csupa forrongás és hazajő. Nem a Sudermann nyávogó Magdája. Ez más ember. Hideg kegyetlenséggel konstatálja, hogy a palástos, jámbor férfiú egy idegen úr. Közöttük egy bejárhatatlan világ áll. Ezt az idegent, ő nem érti meg. Nem is érdekli. És megismer egy leányt. Egyszerű, szegény némber. De tiszta, hamvas, csodálatosan formás és szűzi. Elébe áll a palástos úr. "Ez a lány nem lehet a tiéd! Ez a nász nem lesz meg!"