Bacsó Béla: Ady színpadképei (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 8., Budapest, 1978)

A barát : Én is... A szerkesztő: Tudod, megvan ám ehhez a találkozáshoz a hangulatom. Legalább most már megvan. Az édesanyámtól kaptam levelet. Csak egy röpke fél esztendeje, hogy nem irtam szegénynek. Azt is kérdi szegény, hogy veled jó barátságban élek-e még mindig? No meg, hogy ki szoktam-e aludni magam mostanában?... A barát: Szegény anyák! A szerkesztő: Ne szentimentáliskodjal! ... Más okom is volt a találkozásra vágyni. Szörnyen ossziáni volt ez a napom újra. Edes öregem, fogytán van a filozófiám... Az ötödik alak: /Berohan. Nem köszön. A szerkesztő előtt megáll. Dicsekedve ordit/ A szocialisták ülésén nagy a botrány. Hosszú riportcikk. Az eleje ciceró is lehet!... A szerkesztő : Üljön le kérem szépen és irjon. Csendben aolgozzanak, uraim!... /széket helyez a maga széke mellé. Leülnek mindketten./ A barát: Ismét azok az idegek! Ismét a régi csődbemondás. Rosszkor jöttem megint. De mikor jöjjek? A szerkesztő: Ne bánts te is! Csak épen te ne bánts, aki hozzám férkőzhetsz! Nem szereterc, ha a lelkemhez érnél--. Neked szabad. De legalább tedd kimélettel! ... A barát: /Sok másodpercig néz szomorúan reá s azután kissé rekedten beszél/ Lásd, én megszabaditom a lelkem az érzékenység nyavalyájától. Nekem már a filozófiám is új. Kedvet kaptam dolgozni. Az élet szép, az élet szent igazság. Vagy beteg, vagy hazug, aki élni nem akar...