J. A. Blacwell: Rudolf of Varosnay. (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 7., Budapest, 1977)

ZSIGMOND Hiszen szereted Matildét, igaz? RUDOLF Ki ne ejtsd e nevet, mert megőrülök És mindenről megfeledkezem, Amit eddig tiszteltem. ZSIGMOND Mit? Az epedő, szerelmes fiu Fenyegetődzik, s mint vélt mátkája, Megvetéssel sujt? Haha! Ugy látom, Vigyáznom kell, nehogy próbára tegyem S föllobbantsam szenvedélye lángját. RUDOLF Igen, vigyázz! Azt mondom, vigyázz! Ne hidd, mert némán tűrtem gúnyodat, Megvetésed és sértéseid, S oly alázattal viseltem Gőgödet, mint senki sem tűrné. Ne hidd, hogy zsarnokságod nem ütött sebet Ha hallom - s mi gyakran! - özvegyek jaját Árvák zokogását, átkozódók Fohászát, hogy bosszút álljon az ég Azon, akit a természet jogán Atyámnak kell neveznem - elborul Agyam, családunk ősi démona Száll meg, s már-már úrrá lesz fölöttem. Hogy mily pokoli kin gyötör ilyenkor, Minek is mondjam? Úgysem értheted. Ha őrangyalom intelme nem óvna, Elveszteném önuralmamat.