J. A. Blacwell: Rudolf of Varosnay. (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 7., Budapest, 1977)

Éa felkiáltál: "Rudolf, te vagy az? De megváltoztál!" S hogy észrevetted, Némán nézlek, szinte bűvöletben, Te is elpirultál. De már későn. A varázsszavak, melyek ajkaidról Röppentek felém, áthúzták az időt És e perctől fogva MATILDA Elég volt. A sir Jelét látod kezemben. Szentelt ez a nap RUDOLF Szentelje be drága anyáink Dicső szelleme, mit a mennyből idézek, Az ő áldásuk lebegjen fölöttünk, S pártfogolja fogadalmamat. De most hallgass meg. Elnyomtam soká Forró szerelmem, szembeszálltam Érzelmeim tomboló viharával, Valahányszor eszembe jutottál. De minden hiába! Nem harcolok tovább És ha szerelmem... MATILDA Nem, ne folytasd! Még egy szavad, és minden drága szál Mi multunkhoz köt, szertefoszlik. RUDOLF Félek, én is félek magamtól, Hogy elszakitom azt a drága szálat, Mi összehangolja szivünk dobbanását.