J. A. Blacwell: Rudolf of Varosnay. (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 7., Budapest, 1977)

Elég volt egy szavad, egy pillantásod, Hogy csillapítsa lelkem viharát, Mikor - bár megfogadtam haldokló.anyámnak! Nem birtam el atyám zsarnokságát. A szörnyű tettől, mi az özvegy átkát Kihívta s a borzalmas vádakat, Amelyekre gondolni sem merek, A vér agyamba szállt. Ökölbe a kezem S ki tudja, mit teszek, ha meg nem jelensz Mint angyal, ki az égből szállt alá, És lágy szavakkal ki nem jőzanítsz? Lehetséges-e, hogy nap nap után Szembenézzek bűvös mosolyoddal, Mely megvigasztalt bánatomban és Elárulta égi tisztaságod, Szemed varázsát, lelked tündöklését, Megcsodáljam fenséges szépséged És ne imádjalak? Igen, imádlak. A lángoló sziv mélyéből fakadt Mindent átható szenvedéllyel, Amit csak az érez, aki megtanulta Mi a szenvedés, kétségbeesés. Ezt a szerelmet, Matiída ne vesd el, Csak annyit mondj "megértettelek". MATILDA Rudolf, légy kíméletes, ne kivánd Hogy válaszoljak - nem lehet! RUDOLF Csak annyit mondj, hogy megbocsájtod A bennem duló szenvedélyt, Csak annyit, hogy megesett a szived