J. A. Blacwell: Rudolf of Varosnay. (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 7., Budapest, 1977)

let és nagyszerűség együtt jár. A drémaszerkesztés ritmusa az idegfeszítő és feloldó jelenetek változásónak egyre gyorsuló üteme, amelyet szinpadi, látványos elemek festenek alá. A drámai logika elhomályosul, a dialógusok szüntelenül a szenvedélyek tetőpontján lüktetnek. A Rudolf of Varosnayban is kitapinthatók ezek a tünetek. Márpedig "ahol a szinpadiság uralkodik a drámai fölött, az melodráma" - irta Georg Steiner a 16 A tragédia halálában. A tragikus hős halála rémületet okoz, amelyet az emberi szenvedés nagysága vélt ki. A melodráma hősének bukása csak szánalmat kelt, azt a "frisson"-t, amellyel a szinpadi szörnyűségek hatnak a nézőre. így a Rudolf of Varosnayról is elmondhatjuk, hogy hatalmas történelmi és társadalmi.távlatú tragédiának indul - de melodrámává zsugorodik. Blackwell felfedezte és átérezte a XIX. századeleji magyarság sorsdöntő nemzeti és társadalmi konfliktusát - amelyet a magyar irodalom Jókai Mórig kiaknázatlanul hagyott -, de a nagyszerű feladat meghaladta dramaturgiai erejét. Rudolfból nem lesz Brutus, de még Rómeó sem. A darab második felében kicsúszik lába alól a koturnus, amellyel a szerző a magyar reformkorszak hősévé akarta emelni. Nem a haláltmegvető hazafi, de még nem is az életét szerelméért feláldozó ifjú fejét üti le a bárd, hanem egy szerencsétlen gyermekét, aki az apagyilkosság kinzó bűntudatából keres feloldást a halálban. A "bűntudat 16, Georg Steiner, The Death of Tragedy, New York 1963, p. 164 60