Kerényi Ferenc szerk.: Benke József színházelméleti írásai (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 5., 1976)

Benke József, a színész és az elméleti író

BENKE JÓZSEF, A SZIHÉSZ ÉS AZ ELMÉLETI IRÓ Egy vándorazinész életútját végigkövetni, valóságos egyéniségét kibontani az anekdotás emlékezések, sajtóutalások, szinlapadatok halmazából, nem könnyű feladat. Benke József esetében is ezt tapasztaljuk, bár kétségkívül nemzedékének legműveltebb, legolvasottabb, ha nem is legkiválóbb színésze volt, akit nemcsak Laborfalvi Róza apjaként és Jókai Mór apósaként illet meg hely a magyar művelődés történetében. A háromszéki Káinokon.született 1781. július 18-án, unitárius székely családból. Pályakezdésének adatait - apósa jegyzeteiből - még Jókai közölte: 1793 és 1803 között a kolozsvári unitárius kollégiumban tanult, 1803. szept. 1. és 1804. febr. 1. között már a poéta classis főnöke, ahonnan peregrinációs kérelmének megtagadása miatt - szinésznek állott. 1804. márc. 24-én lépett fel először Schröder-változatának Kazinczy Perenc-forditásában előadott Hamlet

ben« El-, rich.testőrző szerepében. Első fellépte és a második /1804. márc. 27-én, az Emilia Galotti

,egyik epizódjában/ sokban meg szabta későbbi pályafutását is. Olyan darabokban lépett föl, amelyeknek főbb szerepeit utóbb maga is sikerrel hóditotta meg; mindkét előadáson Kóts>L Patkó János mellett játszott, akivel számos vonás rokonitotta. H

a hihetünk Dérynének, indulatos természetük is - de fontosabb ennél a tudatos szerep formálásra törekvés, az elméleti képzettség igénye, tehát mindaz, ami miatt Kótsit a kortársak csaknem egyöntetűen az első helyre teszik.