Kerényi Ferenc szerk.: Benke József színházelméleti írásai (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 5., 1976)

MAGYAR THEATRUMI ALMANÁK 1814-IK ESZTENDŐRE

láttatott szerelmest Királynéja* kegyéltté: S. Most midőn megkell halni, elszalad a'szorongattatott Moortól hívségtelen sophísmás bölcsef^ge. Az Örökké-valóság kibocsát egy holtat, hogy olyan titkokat nyilatkoztafson ki, mellyet semmi élő nem tudhat, és a'bátor gonosztévő elveszti ntolsó tartalékját > mert a'sírok is kifecsegik. De nem elég az, hogy a' Játékszín az emberiség' eseteivel bennünket megesmértet j az még a' szersncsétlen eránt is igazságoáabbakká tészen, és kedvezőbben ítéltet velünk rólla. Csak akkbr íinondhatjok ki erántá ítéletünket , ha az ö szorongartatásának mélységét kimértük. Semmi yéíek nem olyan gyalázatos, RIÍDÍ a* tolvajság vétke, —- de nera elegyitunk^e mindnyájan egy szánakodó kőny" csepp*

1

!tór-htOiZtatásunk közzé, midőn abbari az i.s*:©aytt aiap-otjan képzeljük magunkat; melybea. Ruit bec g Eduárd azt elköveti? —Az öngyilkosságit

miac. trágárslgot uraljuk , dé egy dühösködő Atyának fenyegetéseitől ostromoltatván ; cstromaltatván a* szeretettől, a' félelmes Klastromi kőfalaknak rajzolatjától, Marianne a' mérget megiszsza , ki lesz az el•ô W.vzzüí.íi nk j ki egy bomlott maxima könnyezésr* méltó áldozatta felett a* vesszőt eltöri ? -«r-'Az ^mh^me^ é» eltűrés- kezd- -»ralkodó Lelke lenni a' mi századunknak, azoknak