Kerényi Ferenc szerk.: Benke József színházelméleti írásai (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 5., 1976)

Benke József, a színész és az elméleti író

nappal halála előtt Karács Teréznek panaszkodott levélben, nyugdija elégtelenségére, 1855. aug. 15-én halt meg Diósgyőrött, 74 éves korában. A színész méltatása után az elméleti irőra térve meg kell állapitanunk, hogy szerzőnket nem drámaforditásai emelik ki társai közül /ezt legtöbbjük megtette/, hanem három, itt közölt tanulmánya mellett általiban is megkülönbözteti őt az elmélet és gyakorlat egységére irányuló törekvés, amely kivált fontos az 1810es években, amikor az irodalom vezéregyénisége - mint láttuk - elfordul a színháztól, eszmebarátai pedig nem rendelkeznek elég adottsággal és lehetőséggel a játékszini mozgalom felkarolására. Megszakad tehát Irodalom és szinház igáretes kapcsolata, amelyet az 1790-es években még a fiatal Kazinczy, a játékszini regulákon dolgozó Kármán József, a drámát iró és fordító Verseghy Ferenc, Szentjóbi Szabó László és mások neve fémjelzett. A szinészet jogfolytonosságát a vármegyei nemesség ideiglenes pártoló testületei /Pesten, Székesfehérvárott, Miskolcon/, az arisztokraták direkt vezetése, szinte a magánszínház formájában /Wesselényi Kolozsvárott/, ritkábban és időlegesen a városok biztosították, mint azt ,Benkéék Debrecenben, Szegeden és Győrött tapasztalhatták. A napóleoni háborúkban anyagilag és politikailag is érdekelt nemesség ilyen mérvű vezetőszerepe egyértelműen mutatja a szinügynek mint polgári kulturális tényezőnek hazai ellentmondásosságát - mig a pesti, zömében 1degen polgárság a konjunktúra jövedelméből Kelet-Európa legnagyobb német játékszínét épiti. Mégis: az 1807-es budai országgyűlés kezdeményezései, a Helytartótanács magyar tisztviselőinek érdeklődése, a két város magyar színpadi szót több mint évtizede nem hallott közönségének nyelvi élménye, Pest vármegye folyamatos erőfeszítései az állandósításra, Kultsár István sajtópropagandája a Hazai s Külföldi Tudósitá-