Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

— ha igy szabad nemes el szán ás t nevezni — tán a' lehető legnagyobb érdem: azért még is bizonyos, hogy az olly intézeteknél, mellyeknek egész létök néhány hazafitul függő, — kik, ha magokra hagyatnak, nem fogják tán sokáig bírhatni már az áldozat súlyát — a' pillanati fellobbanást csak hamar, a' visszahatás törvényei szerint, sok évi sötétség kénytelen követni. Ezt bizonyítja Erdély; ezt Székes - Fejérvár ; ezt több hely, hol voltak némi divatban magyar Játékszínek egykor már, de többé nincsenek, 's a

1 hihetőség törvényi szerint most százszorta nagyobb nehézséggel emelkedhetnének ott megint fel, mint szétenyészetök előtt; minthogy a

1 sikeretlen fáradozás diadalmi erő helyibe, ha nem mindenkiben is, de a' sokaságnál általány osan véve, elhidegiilést s visszavonulást okoz; minél fogva nincs is nagyobb egyesítő mint siker, 's hatalmasb szétbontó mint sikcretlenség! A' kőz jó tekintetibül tehát, kötelességünk "e* részben — minthogy már sok volt a' hiáhai fáradozás — vagy semmit se kezdenünk, vagy ollyast, mi a' cze'lnak hihetőleg meg is felel.

M — így vagy feloldandjuk az eddig fejtetlen feladást, nielíy ez: a'játékszini dolgok elbomolhatásának elejét venni, s legalább ismételt sikeretlen forgolódásink által senkit még erósebben vissza r.em ijeszteni, a'feloldandót pedig nem bonyolítni még nagyobb akadályok közé, hanem azt, a'