Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

hanem csak mint mellékes okot tekintik ; a' mit nem lehet, de nem is szükséges változtatni; de csak arra ád útmutatást, hogy valami social is szinház, habár csak középszerű játszókkal dicsekhetik is, nagyobb sikerre tarthat számot mint egy antisociaiis palota, jóllehet abban tán igen előkelő alakosak fáradoznak. Ehez még az idők szelleme is járul, melly szerint a' Játékszín az előtt sokkal nagyobb divatú volt mint most ; 's mind ezek felett azon szerencsés dispositio 'zjó kedv, mcllyben ink <>b ringattatik mind alakos mind néző, kellemes szinházban mint kellemetlenben, minél fogva jobban iparkodik az egyik 3

s engedékenyebben itél a' másik, a' mibül viszon - megelégedés, ebbül megint, ha szabad mondani, valami egyeztető sympathia, ebbül továbbá gyakori összetalálkozás, 's mind ezekbül végre jobbadán vagy mindig teli ház, azaz szinházi siker támad ok•* vetetlenül,. Milly nagy tekintetet érdemel a' színháznak mi módoni "s mi szabású építése, a' mondottakbal elegendőleg kiviláglik. Veleje az, hogy lehetőleg alkalmas és socialis legyen. Nem mondom azért: hátramaradjon a' többi, mert minél tökéletesb a' külön külön osztály, annál tökéletesb az egész! de most csak az építésről vala szó. Lesznek sokan, kik itt azon megjegyzést fogják tenni : "Ugyan minek kellene Párisbul ho-