Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

nék el, honnan játékszini élet se Tatára se az Orszagra tartós létűleg bizonyosan ki nem kelhet soha.

w És ez volna, a

1 mit mai tapasztalásimnál 's teljes meggyőződésemnél fogva nem csak Tatárul, hanem Magyarország minden városárul 's nagyobb hely érül mondanék, Buda-pestet kivéve. Már hogy Tatán lenne e végkép azért állandó magyar Játékszín, ha Buda-pesten az tartós életre 's némi tökélyre ki volna fejtve, az más kérdés; 's noha nem hihető, hogy oda tartólag elszivároghatna, mig Buda-pestrül annak szelleme előbb nagyobb városokba némileg el nem terjedett, azért az még sem volna lehetetlen, sőt a'- hihetőségek theoriája szerint sokkal hihetőbb, mintsem ha a' felébredt játékszini szellemnek leg és legelső talpköve Tatán rakatnék, mert onnan nem csak nem áradhatna az egészre színházi siker, hanem még ott sem emelkedhetnék fel legkisebb tökéllyel és tartólag. E' szerint azt állítom, hogy habár honunk nagyobb és kisebb helyein több vagy kevesebb jó szerencsével éldegélhet és tenghet valamelly szinész társaság ezentúl is még több századon keresztül ; soha sem fog azért általányos színházi siker — 's ím ez a' mi kell — se Kassán, se Miskolczon, se Pécsett, sem az ország akármilly nevezetes helyén, akár hány századok alatt is, némi tökélyre kifejleni, mig Buda-pesten rendes színház, el2