Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)
ióm ! úgy volt, össze is szedtek számunkra 500 forintot útiköltiségre ; Langer bérlőnek visszaadtuk a szerződést — s mi kénytelenek valánk búcsút venni onnan, hová mindig törekedtünk. A pestmegyei gyűlésen rögtönzött collecta utján bejött 500 frtot megkaptuk, s mi néhányan u. m. P á 1 y Elek, Szentp é t e r i Zsigmond, Szerdahelyi József, Szilágyi Pál,. Udvarhelyi Miklós és H ei ni sc h József karnagy összejöttünk tanácskozni jövendő teendőink, és sorsunk fölött. — Szemükre hánytam társaimnak útiköltségért esedező folyamodványukat, s hogy az egész társaság nevében koldultak, holott én is, többen is c társaság tagjai meg sem kérdeztettünk, s én kivált, ki abban fáradoztam, hogy e társaság Pesten, bazánk fővárosában állandó menhelyet nyerhessen,—mi előttük is tudva volt—mellőztettem, — mentségül hárman, kik a folyamodványt aláirtak azt felelték — hogy a megyétőll voltak fölszólítva egy bizonyos kiküldött ur által a folyamodvány azonnali meg-, s aláírására,, mit azonnal el is vitt magával ; a gyűlés alatt pedig B. alispán ur terjeszté elő kérésünket, mi fájdalom meg is adatott En tudtam, legalább jól gyanítottam honnan fú a szél, miután a megye rendéi minket kárhoztattak. Abban egyeztünk meg tehát, hogy e társaságot minden, áron együtt tartsuk, új erőkkel szaporítsuk, ha egykor a nemzet csakugyan nem nélkülözhetné a színészetet Pesten — készen legyen egy jól rendezett opera és dráma. De mi módon lehessen ezt véghez vinni ? most nyílt alkalmam régi tervemet létesíthetni — Állítsunk areopag-igazgatást ! állunk össze elsŐfizetésüszínészek, mentül többen annál jobb, ezek havi fizetése legalább