Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)
is százezer forint tőkének szolgál alapul, Magyarhonban nincs egy társaság, még német se, melynek ily alapja legyen, a többk tagokat havi fizetésre szerződtetjük, s így az ily társaság Önmagától összetartható lészen, mert biztos fizetést, s több dicsőséget arathat, mint bármely más osztozó vagy huzavonó igazgatóknál, — az igazgatók, vagyis inkább vezértagok, ha vesztenek is elsőalkalommal, de annál több osztalék vár rájuk idővel, ha a kellékek be lesznek szerezve, s így a veszteséget is könnyebben eltűrik az első fizetésű tagok, ha mindjárt fél proportióval kellene pótolni. A vezértagok közt a hivatalok, u. m. rendező, külügyi, pénztárnok, fölváltva vagy havonkint, de mindenesetre jobb évenkint, gyülésileg határoztatnak meg. számadás minden hóban, és műsorozat minden héten stb. Tervem elfogadtatott, sőt általános helyeslést nyert, és fennirtak mindnyájan beleegyeztek, s vezértagokká lettek : délutánra hagytuk a tanácskozást a többi tagokra nézve, óhajtottuk volna ezáltal is lekötelezni primadonnánkat, hogy vezértagság^al megkínáltuk, de 6 nem fogadta el, jobb szerette a bizonyost, mint a bizonytalant, annak oka pedig — mert bármennyi volt is jövedelme, mégis többek voltak kiadásai ; de hogy mégis megtarthassuk, és hogy némikép az elismerés, s háladatosság is kötelezze : azon fönnemlitett 500 forint útiköltségből, melyet kaptunk, egyedül neki 300-at adtunk, azonfölül szabad útiköltségét mint a többi tagoknak is magunkra vállaltuk, oly foltét alatt, hogy társaságunk tagja marad legalább is három évig, havonkinti fizetését maga száz forintra határozta s két jutalomjátékra : mi mindenbe beleegyeztünk a többi tagok is szerződtetve lévén rendeztük magunkat, s harmadnapra b. e. Ferencz Császár s Királyunk születése napján útnak indítottuk társaságunkat Miskolczra. Miskolczra érve akkori borsodraegyei alispán Vay Ábrahám urnái jelentettük társaságunk megérkeztét, s igen szives fogadtatásban részesültünk, pesti hírünk megelőzte jöttünket, hosszasan tudakozódott társaságunk organizatiójáról—mi híven elmondottuk az egész dolgot, nem titkolva el semmit, helyeselte föláldozó készségünket, s minden kitelhető pártfogásról biztosított,