Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

Hogy hosszas ne legyek előadásommal 1815. évben kiütött a nápolyi háború, ezt bevégezve visszajövet ismét Cremonába jöttem , hol több napig vesztegeltünk , vágytam régi barátságos gazdámat látni, egy délután kilovagoltam, nagy társaságot leltem , volt házi gazdám szívesen látott, bemutatott vendégeinek, valami név-, vagy születésnap volt a háznál — a vendégek közt vala egy fiatal pap is, ki jól beszélt németül, s barátságomat mindenkép igyekezett megnyerni, hitt magához Cremonába, látogatnám meg, s én mégis ígértem, — de a házi kisasszony — kit eddig nem láttam — most lépett a terembe, engem meglátva nagyot sikolt, s azonnal el is tünt, nem tudtam magamnak megmagyarázni ez esetet — elbúcsúztam gazdámtól s nejétől, a pap kikísért, fölültem lovamra: elindultam, a pap még egyszer utánam kiáltott : „ne feledjem Őt meglátogatni ! tovalovagolva í

szivarra gyújtottam, de kiesett számból, leszálltam érte , de lovam szokása ellenére, otthagyott, s visszanyargalt a major udvarába, mire odaértem volt gazdám a kapu alatt várt — „Uram ! — mondja — elakartam titkolni egy dolgot a múltból ön előtt, de úgy látom a sors úgy akarja hogy óvjam önt,— ismeri ön azon papot ki önt látogatásra kérte?" — „Nincs szerencsém." — „ó jegyese volt leányomnak akkor hogy először szerencsém volt önhöz , — ő is hivatalos volt azon estélyre, de dolgai miatt elkésett s csak akkor érkezhetett midőn ön leányommal énekelt, a kertbe lopódzott, s onnan leste éneküket aljas szerelemféltésből akarta önt meggyilkolni — én e miatt megtagadtam leányom kezét — s ő pappá lett — kérem önt, ne menjen hozzá látogatóba—Ő most is szenvedélyesen szereti leányomat tudom, és veszteségét könnyen megboszulhatná önön" — kezet szorított—én szólni nem tudtam bámultomban, sarkantyúba kaptam lovamat s elszáguldottam Cremonafelé, visszavarázsoltam múltkori ittlétem perczeit, s akaratlanul is elmondani : „S i a santifioato il nome tuo, Venga