Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

na — de csak a rosz maradt meg belőle, ' a jó nem is mutatkozott , ennek pedig csak az volt az egyszerű oka, hogy a színház félig sem telt meg, s annál több helye volt az Őszi csípős szélnek, mely a beníévőknek oldalát úgy átjárta, hogy hat hétig is feküdtek bele ; azok a nagyok pedig, kik azért gyűltek Pestre hogy a fönnemlített ünnepélyt még ünnepélyesebbé tegyék, nem értek rá színházba menni a lakoma végett. Ebből láthatják t. cz. olvasóim hogy a színházi bevételeknek minden árt, p. o. ha lakoma van nem lehet színházba menni,ha eső van nem lehet mert megázunk, ha keresztelés vagy halotti tor van, erre kell készülni, ha szép idő van a zöldben kell élvezni a fris levegőt, és még számtalanokat tudnék elősorolni a mi mind árt a színházi bevételeknek, azért szükséges minden színháznál oly ügyes igazgató, ki legalább az ajánlkozó napokat tudja fölhasználni nagy közönség begyűjtésére, nem pedig elriasztására. így volt itt is, nem lehetett megélni szegényeknek, sokszor elbeszélte Szcntpétery szegény ! mennyit koplalt, boldog nap volt az, ha két zsemlyével lakmározhatott, de mikor „Bohó Misit" kellett neki játszani, nem volt vörös nadrága a társaságnak, ő pedig nem képzelte hogy lehessen, de nem is akarta a nélkül eljátszani, rimánkodott, csináltassanak egy vörös nadrágot számára (mert Bohó Misi akkor ideálja volt), meg is csináltatták, de a rá esendő proportióból kifogták a 3 forintot, mostantól kezdve csak egy zsemlyére valója volt naponkint, de nem is vetette le a vörös nadrágot, abban díszelgőt mindennap, meglehet azonban hogy a másik elkopott. Szüretkor egy napra meghívta egy becsületes magyar polgár Szentpéteryt és a borzas Farkast tétényí szőlőjébe szüretre, aznap játék vagyis előadás nem lévén, reggel útnak is indultak s előre örvendettek a jólakásnak, kiérkezve szives fogadtatásban részesültek, tessék uraim! menjenek a szőlőbe, válogassák a fürtöket a melyik tetszik, s egyenek a mennyi kell, — kétszer sem kellett mondani, válogatták és mohón hozzáláttak a szüretelésnek, — végre ebédhez is ülnek, most bánták meg hogy a szőlővel oly jól tartották magukat, de már mege-