Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

s mentem, alig várva hogy künn legyek, sehogy sem tetszett a história, midőn kérdeztem, mikor óhajt próbát? azt felelte : csak aznap reggeli 10 órakor. Ez alig ha nem főz valamit, melynek levét Felbér Marival akarja megitatni, elhallgattam, kivált Felbér M. előtt, hanem zongora mellett elpróbáltattam vele az egészet, karszemélyek kíséretével is a hol szükségeltetett, az assolutát értesítem e próbákról, de ő nem jelent meg. *) Elérkezett az előadás napja, s a mi máskor nem történt az aznapi próba, Felbér M. k. a. szendén ment primadonnánk elé őt üdvözlendő, de nem méltatá tekintetére, miot egy királynő lépdelt el mellette. A próba elkezdetett, „Norma" nagyon is hangosan énekelt, de a duettben Adalgisával sehogy sem adott hangot, Adalgisa Összetett kezekkel kérte lenne szives csak a ritardókat a collo277 raturók egysége végett egy kissé marquirozni, de oly feleletet kapott, melyet ide nem írhatok. — Felbér M. sírva fakadt, én vigasztaláni a mennyire lehetett, az assoluta egy megalázó tekintetben részeltetett. A tehetséges kezdőt nem engedhetem lehangolni vagy épen leriasztani a színpadról, — fenszóval, — hogy mindenki hallhassa — szóltam a kisasszonyhoz : „Ne féljen, kegyed biztos szerepében, ne gondoljon ez asszonyság szenvedélyes viseletével, csak arra figyelmeztetem önt, hogy előadáskor ne engedje magát e duettben megragadtatni általa, mert akkor semmi áron sem fog menekülhetni, s úgy szájába fogja rágni az éneket, hogy a közönség higyje, és mondja „no lám szegény *-nénk mint akar segitni a gyámoltalanon" — ez hatott mindkét részre, Felbér megköszönte a figyelmeztetést, az assoluta pedig a színpadról sebesen távozott. *) Ezek Alfalak közti részletek, de a történet folyását lényegesen indokolják, azért al-disoretióból el nem hallgathatók.