Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

lő szerepben, legelső áriáját hárfa mellett az álfalak mögött kellett énekelnie, figyelemre gerjesztette a közönséget s a közönség tapsokkal halmozta. „M ily ügyetlen taps ez a közönségtől ily hitvány áriáért ?** monda nekem az assoluta. ,,Semmi egyéb mint jóakarata a közönségnek, hogy igyekezetre bátorítsa*

4 „Pedig nem lesz belőle semmi, előre bietositom." „Azt bajos meghatározni, lám önt is az igyekezet hová emelte." „Tán csak nem akar engem e fruskához hasonlitni?" „Isten mentsen ! Ön képzett művésznő ! cz csak kezdő, — ezzel vége lőn párbeszédünknek, de több jelenete közt is tapsolt a közönség ! Ez már égbe kiáltó volt! Az első énekesnőt idegessé tette. A közönség ki is kapta a magáét, mivel annyira nem ért az ctiquette-hez, hogy még az assoluta mellett is mert egy mást megtapsolni, de a közönség nem értette az etiquettet, még jobban tapsolt; ez már mégis sok volt; szerencsére az előadás végét érte. Ezúttal az öltöztető nőnek gyűlt meg a baja, sehogy sem tudta * asszonyságot ínyére levetkőztetni, sem a Schlafrokkot reáadni, melyben haza szokott menni — bocsánat, nem menni, mert rendesen két ember a díszítők közöl gyaloghintóban szállitá haza. Másnap mikor beléptem hozzá ágyban feküdt ; s oly merően nézett reám (bocsánat érzéketlenségemért) mintha valamely szerepét tanulmányozta volna, nem mertem háborgatni, végre behunyta szemeit, sokára kérdezé mit akarok ? Megtudni óhajtanám asszonyom, hogy „Xorma

u adatását mikorra tűzi ki, — tudni való minden opera, és előadatása napja ő általa határoztatott, így akarta a választmány — a directornak nem volt szólója az operákhoz — felült ágyában e szavak után „hah ! Norma !" ki fogja Adalgisát énekelni ? — Felbér Máriának tűzte ki a választmány második föllépteül, — igen ? — jó, az a választmány is mindenbe avatkozik, ám lássa ; nem bánom tétesse ki a színlapra, hogy holnapután; — én meghajtani magam