Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

A víz, midőn legnagyobb fokon állott, a színpadon felül másfél lábnyira emelkedett, a nézőhelyen minden székeket öszszerongált, hol a falak elváltak egymástól, mind a két emeleti boltozat Összeomlott, a szobák folyosóin, de függönyeim, miket a színpadon kecskelábakra rakattam, épen maradtak, különben nagy veszteség lett volna, ötödnapra kitisztult a színház, mindenkit elutasítottam, magam is családommal hazavergődtem szállásomra, de be se férhettem a sok idegen ismeretlentől, be sem akartak bocsátani — mondván — itt már nincs hely— végre sikerült megértetnem velők, hogy ez az én lakásom, itt én fizetek házbért, azért bocsássanak meg, ha bequárrtélyozom magam, ámbár az is csak úgy történhetik meg, ha Ők elhurczolóskodnak; leginkább bámultam két vendégemet, a házigazda két nagy lovát, ezek konyha-almárjomom felét már meg is ették, igen jámborok voltak már ekkor, az éhség megszeliditctte , de a sok vendég is csupa háládatosságból télire beszerzett minden élelmi szereimet fölemésztette, két öl fámat fölégette, szekrényeimet feltörte, s a mi benne volt, még gyermekeim apró harisnyáit is mind elvitte ; nem maradt egyebünk, mint a mi rajtunk voit, s a mit a színházhoz hirtelenében felhozhattunk. Tovább két hétnél tartott a munka, míg színházunk rend2 87 bejött, ős időadatokat rendezhettünk. Első énekesnőnk azalatt elutazott külföldre vendégszerepelni, mi addig a hogy lehetett /it idarabok kai mulattattuk a jó közönséget, a részvényes társaság sokszor szemünkre is hányta, hogy * assz. nélkül nem vagyunk képesek operákat adni, de cz nem a mi hibánk volt, hanem az övék, miért kötötték az operát egy személyhez ; ezért adtam egy tervet be hozzájuk, mint kelljen operai személyzetet össze-