Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)
Rendcsen minden héten négy előadásunk volt, u. m. vasárnap, kedd,csütörtök és szombaton; nyáron csak megjárta,annyi jövedelmünk mégis volt, hogy havonkint egy negyedét volt fizetésünknek némelykor kikerestük, de télen, kivált ha zajlott a Duna, zsebünkből kellett pótolni a napi költséget, mert boldogult 228 S i m o n c s i c s János, akkori főszolgabíró kedves nejével ó-budai lakásáról minden előadásunkra megjelent páholyában, és néha egypár budai látogatón kívül jobbjára pestiek látogattak ; mit tehettünk egyebet, hogy szorongó sorsunkon segíthessünk ? 227 a pesti német színház bérlőjét Grimm urat megkerestük, engedne néhány napot át a mi számunkra, meg is adta fele jövedelem átengedése mellett. Mily keservesen kerestük kenyerünket, könnyű lesz átlátni, ha elmondom : sokszor át kelle mennünk Pestre próbákra, nem is számítom a jókor reggeli kompokon való átmenetet a zajló jég között, s órákat töltve a Dunán csípős szelek közt majd megdermedve, de mikor a Duna jege megállott, a kompok nem járhattak, neki indultunk a Dunának, borzasztó orkán dühöngött, én Szentpéterivel összefogódzva mentünk, a Duna közepén belénk kapaszkodott a szél oly erővel, hogy nem tudtunk ellent állani, hajtott, jobban mondva vitt a volt hídfőtől csaknem a rudas fürdőig, hol a meleg forrásvíztől a jég elpusztult volt, látva végóránk azonnali bekövetkeztét, hanyatt vágtuk magunkat, de a szél így is erőt vett rajtunk, Szentpétery mázsássága és az én soványságom nem állhatott ellen, már csak vagy tíz lépésnyire voltunk a tiszta Duna vizétől, oly gyorsan csúsztatott, rá sem értünk elkészülni az úszásra —* igaz, hogy nem is tudtunk — de valamint igaz az a közmondás „hol legnagyobb a veszedelem, ott legközelebb a segítség 44 , így történt itt is, neki vitt a szél egy jégtorlasznak, melybe megakadtunk, s így fekve belekapaszkodva vártuk, míg a szél lecsendesül egy kissé, s nagy bajjal fölkeltünk, futottunk inkább mint mentünk a pesti part felé, igaz sokszor el is estünk, a hányszor Szentpétery elesett, mindig azt hittem, betörik alatta a jég, de azért fölsegéltem. A jó pályatárs a jég hátán se hagyja el egymást! így értünk Pestre, első dolgunk is az volt, betértünk a „nagy pipához, 44 borle-
