Váli Béla: Szuper Károly szinészeti naplója 1830-1850 (Színháztörténi könyvtár - Új sorozat 2., Budapest, 1889)

s 1840 szeptember 3-ika'n Munkácsi és neje, SzaJay és neje Kétszeri és Győri-Czakóval szaporodván társulatunk, egyesült erővei kezdtük meg újra előadásainkat s a közönség is gyarapodott a pártfogásban, úgy hogy októberben Fekete Pécsről hozathatott néhány új tagot, s végre 1840 február 4-én Lendvai jött hozzánk vendégszerepekre, ki ekkor volt művészete tetőpontján. Nem győztem eléggé csodálni, mint kezdő színész, s ő maradt örökös ideálom, mint szerelmes színész, kihez hasonlíthatót soha nem láttam azóta sem a magyar, sem a német művészek közt. Kaposvárott kissé jobbra fordult az én sorsom is. Csekély fizetésem rendesen kiadatott, sőt itt aaár jutalomjátékot is kaptam, s minthogy már némileg bejutottam a közönség kegyébe, jutalomjátékom mindenekfelett jól jövedelme zett. úgy hogy egészen fel ruházkodtam belőle. Általában itt jó és víg napjaink voltak. Színészetünknek ekkor leginkább az akkori forrongó megyei élet adott lendületet . . . Végre farsang végére újra kitört közöttünk a színészforradalom. Munkácsi tűzte ki a zászlót s úgy el verbuválta a tagokat Feketétől, hegy egyedül én maradtam az igazgató híve, mert én erősen hittem azt, hogy nekem nem is szabad elhagyni Feketét s más társulathoz szegődni, vagy jobb sor sot keresni, miután atyám által 6 reá vagyok bízva. Magam mellé verbuváltam én ekkor egy kicsapott diákot s egy csavargó ir< okot s így lettünk összesen Feketéné és testvérével együtt hatan s elmentünk Szigetvárra terjeszteni és bámultatni művészetünket, de csakugyan méltányos volt a közönség irántunk, mert nem nézte meg silányságainkat; mert a mellett, hogy kezdők voltunk, igazgatónk semmit sem gondolt velünk, most is csak vadászni járt naphosszat s több aggodalmat tanúsított egy Kaposváron maradt kölykes agara iránt, mint irányunkban. El is küldte egyik újoncunkat, a ki egyszersmind színlaposztó is volt, azon agárért, s míg ez aztán odajárt gyalog az agárkölykökért, mi hevertünk s nélkülöztünk, mialatt igazgatónk mindegyre vadászott! Megjővén színlaposztónk a hátára kötve cepelt puttonynyal, melyben az agárkölykek voltak, még egyszer szerencsét akartunk próbálni s elmentem Feketéhez, mielőtt vadászni indult volna, hogy rendezzen előadást, mert másképen éhen veszünk el. Ugy látszott, hajlott szavamra «Irjon csak amice — monda odavetőleg — formulát a «Speculatio pénz nelkül» című darabból ; írja meg egyúttal a szín lapokat is és hordassa ki. Próbáljanak és este játszani fogunk». «De hát a rendezés ?» kérdem én! «Majd a feleségem elvégzi», felelt ő s már puskáját és vadásztarisznyáját emelte, hogy megint láthatlanná tegye magát egész napra. «De hiszen igazgató úr. azon darab igen rövid lesz egy estére s nem fogja kielégíteni a közönséget.» «Hat írjanak a színlapra valami tableauot — válaszolá Ő — aztán elegendő leszen». «De uram, én nem tudok semmiféle tableaut sem.» «Eh, az legkönnyebb, írják csak oda : «Dienes a pártos nádor lefejeztetése» punctum!» « Hiszen uram,