Szekeres József: A Fővárosi Nagycirkusz története. (Színháztörténeti könyvtár 19., Budapest, 1966)

IV. fejezet - A Fővárosi Nagycirkusz munkája 1945-1949 között

lépjenek fel szinészek és artisták, valamint az artisták között milyen arányban legyenek belföldi és külföldi szá­mok. (8) 1948-ban a Fővárosi Nagycirkusz leköti vendégjáték­ra a német Henry Cirkuszt, mely a nyáron vendégszerepel. Az előadásban összesen hat magyar artistaszámot is fel­léptet (a kollektiv szerződés előirása). A műsor a klasz­szikus cirkuszi hagyományokon halad. A műsorban voltak jelentős állatszámok (lovas zsoké és "freiheit"), vad­állatok, egzotikus állatok (elefánt, teve, láma, szamár), jelentős bohóc produkciók (Fernando entrée-vel, Pórfi énekes bohóc), valamint látványos akrobatikus, kerékpár, egyensúlyozó és trapéz mutatványok. A sikert a későbbiek­ben azzal is fokozni igyekeztek, hogy a műsorba illesz­tettek egy sokoldalú látványosságot nyújtó állatidomi­tást ( Bubi, a csodaelefán t). Az 1948-as német cirkuszi vendégjáték szinvonalat, eredetiséget vitt a Fővárosi Nagycirkusz működésébe, se­gitette a magyar artisták fellépését is, azonban lényegé­ben nem vihette előre a megoldatlan magyar cirkuszmüsorok ügyét. 1949-ben két műsort mutatnak be (IV. 50. és IX. 1.). Az első műsor valódi szenzációja a hazánkban először sze­replő, világhirü Barrio bohóccsoport (Barrio S. Barrios). A szereplők: 8 B*arros revücsoport Cristoff erőművész ílodolfo bűvészmutatványok 4 Bartonelli légtornászok Brabanti zsonglor Danielli illuzionista mutatvány 2 Martini excentrikusok Gerard Laboch énekes Barrio bohóccsoport önálló tréfái. Ez az előadás a magasabb helyárak ellenére is telt házakat vonzott, ezt indokolja a valóban szinvonalas szá­mok együttese és a nagy érdeklődést keltő olasz bohócok - 56 -

Next

/
Thumbnails
Contents