Ort János: A Fővárosi Levéltár színháztörténeti forrásai 1873-1944 (Színháztörténeti könyvtár 17., Budapest, 1965)
Budapest törvényhatósági városigazgatása és művelődésügye a színháztörténet vonatkozásában
Ilyen formában állott fenn a kormány által inaugurált törvényhatósági bizottság 1918-ig. Működése lényegében nem volt más, mint a mindenkori kormányok kiszolgálása. A polgári demokratikus és liberális ellenzéki pártok választotta küldöttek a századfordulótól szövetkeznek ugyan a törvényhatósági bizottságban, de mindvégig kisebbségben vannak: a munkásság képviselői pedig, a szavazati jog leszorításával, 1918-ig nem juthatnak be a Városházára. Budapesten, 1873 után, a fenti módon választott városi burzsoázia közgyűléseinek volt döntő szava a város közügyeiben, igy az önkormányzati feladatokat jelentő közművelődés terén a szinpártolásban és a művészetek támogatásában is. Legelőször azt mondhatjuk el a színházakról, hogy a fővárosi igazgatás iskolánkivüli művelődésügyében a legfőbb tényezők voltak egyrészt a főváros saját szinházai, másrészt Budapest többi szinháza, minthogy a törvényhatósági bizottság hatásköre az összes szinházak megnyitásának engedélyezésére is kiterjedt. S bár a fővárosi törvényhatóság törvényes jogkörét a belügyi kormányzat hamarosan megcsorbitotta a szinházi előadások engedélyezésének az államrendőrség hatáskörébe történt átutalásával, a szinházügyekben kialakult később ismertetendő joggyakorlat számos lehetőséget biztositott a törvényhatóságnak ezen a téren is a közművelődésügy előmozdítására. Budapest törvényhatósága e lehetőségei mellett a szinházügyi feladatait főként a polgárság kulturális igényeinek kielégítésére és annak támogatására korlátozta. Szélesebb körű közművelődési törekvések csupán Bárczy István polgármestersége idején mutatkoztak. Igaz, hogy a kultuszkormányzat 1873ban kelt rendeletében és még hosszú időn át a társadalomra háruló feladatnak látta a művészetek és az iskolánkivüli közművelődés előmozdítását, és csupán ilyen irányú egyesületek támogatására hivta fel a törvényhatóságokat. A főváros közmüvelődésügye igy hosszú időn át egyes kiválasztott - 16 -