Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)
IV. A nagy rendező (1863-1875)
a nagy germán tölgyből ós kösben fellángol a likopódium? Van-e gyermekdedebben illuzionista elképzelés, mint a fialna kincsén ek lubickolva éneklő sellői és a lángok között összeomló Walhalla az Istenek alkonyán ak végső jelenetében? Egressy, Párizs neveltje, már 1860-ban panaszkodott azért, hogy a magyar szinpad nem nyújt elég illúziót. Molnár arra törekedett, hogy teljesen beleringassa közönségét a szem csalódásaiba. Hem azért rendezett látványosan, hogy babérokat arasson, vagy hogy ily módon fércmüveket segitsen szinpadi sikerhez. Meggyőződése volt, hogy a látványos rendezés a kor követelménye. A színpadot, "ezt a varázsos ihletett oltárt, az ujabb kor a maga előre haladott mü érzékével, Ízlésével disziti, szereli föl, s mintegy az igazságot ebben is kutató éles elmével, a korunkat jellemző találékonysággal, a természetest legjobban megközelítő,minél tökélyesebb illúzióban törekszik elő állitani" - Írja egy helyen. Megjövendölte a forgószinpadot és követelte a gömbhorizont megvalósítását, "...csak akkor fogja a természetesség utánzásában a szinpad a tökéletes illúziót elérni, ha ezt a merev, mozdulatlan podium alkotmányt, nemcsak részleteiben, nemcsak a ráépített, rá aggatott kellék és díszleteket, hanem egészében mozgóvá tehetik és a horizon tot a maga átlátszó gömbölyüaégében alkothatják 1 " ö is Bayreuthban látta kora szinpadának a kiteljesülését: "Ugy látszik hogy a beyreuthi uj színház és szinpad építésénél már egy nagy lépést tesznek eme czél felé - vagy talán el is érik, kiviszik az ideát." 92 * Molnár tehát nemcsak avval volt teljesen tisztában, hogy hová szeretné fejleszteni a magyar színpadtechnikát, hanem avval is,hogy mindaz, amit ő kivan, korszerű, a fejlődés ütemébe illeszkedik, ellenfelei szinpadismeret tekintetében elmaradnak a Nyugat mögött - és ő mögötte. A köznemesi közönséget annak idején kielégítette a "sok haza puffogatás", a színpadon kivont kardok, a szépen
