Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

IV. A nagy rendező (1863-1875)

Ián a megemelt és oszlopsorral elkülönített hátsószinpad mögött csak a háttérre festett és nem effektive elágazó folyosókról volt szó. k zárda karzatának az illúzióját, ahonnan egy bizánci templomba nyilt belátás, nyilván az előszínpad megemelésével teremtette meg Molnár, az eredeti szinpadmagasságbán hagyott és erősen bevilágított hátsószinpad, a megfelelően festett perspektivikus háttérrel volt maga a templom. Az emeléseket dobogókkal végezték, a szinpad nem volt egész területében emelhető vagy süllyeszthető. A rendezőpéldányban még két, Molnár kezétől származó szinpadvázlat van. Az egyik a második felvonás első jelenetét, a másik a tragédia kifej lésének színpadképét skiccel! fel. (Lásd 67. oldal.) Hab

ent sua fata libel

Ii.Ez az átdolgozás nélkül fennmaradt, mert hiszen soha többé használatba nem vett rendezőpéldány nem teljes egészében Molnár munkája, A tökéletes precizitással kidolgozott jelenetvázlatok, a mozgás-bejelölések zömben Paulay kezétől erednek, s ezeket dolgozza át, javítja ki utólag Molnár. Ennél a produkciónál tehát. Paulay mintegy segédrendezőként állott Molnár mellett. A két rendező - nemcsak a kor, az egész magyar színháztörténet legkiválóbb rendezői közé tartoznak - itt még ugy kollaborál, hogy Molnáré a döntő szó. Ennek megismétlődéséről