Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

IV. A nagy rendező (1863-1875)

IV. A NAGY RENDEZŐ (1865-1875) A párizsi tartózkodás Molnár számára nem ugyanazt jelentette, mint Egressynek vagy más nemzeti szinház! utazónak. Az utóbbiak elsősorban saját szerepkörük alakitóit tanulmányozták, másodsorban az együttest, végül a műsort, abból a szempontból, hogy mit fordíthatnának le belőle, mi felelne meg a hazai Ízlésnek. Molnár önállóan vezette színházát, saját művészi problémái mellett ennek a színháznak az életéről is gondoskodnia kellett. Feladatát helyesen mérte fel, amikor a boulevard-szinházakról vett példát és semmi személyes fáradságot nem ismert, hogy minél alaposabban megismerkedhessek módszerűkkel. Talán gyermekesnek látszik, hogy a nagy produkciók közül éppen Az ördög pilulái volt az, ami a legjobban csábította. Molnár azonban vérbeli rendező volt, aki a mozgások mintaszerű egybevágását, a világítási trükköket, az óriási szereplőgárda irányítását, a szinpadi gépek remek együttműködését csodálta, keveset törődve a dramaturgiai követelményekkel. Tizenkétszer nézte meg. Ez azonban még nem adott világos képet a rendezés egészéről. Megvesztegetett és Budára szerződtetett egy színházi gépészt, aki azután munkásruhában őt is becsempészte a színfalak mögé, a zsinórpadlásra, a süllyesztőkhöz. Igy szerzett áttekintést az előadás bonyolult feladatsoráról. És éppen ez a bonyolultság vesztegette meg képzeletét. Elhatározta, hogy előadatja a maga kis színházában, Budán.