Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

III. Párizs

III. PÁRIZS 1843 őszén utazott az első magyar szinész Párizsba: Egressy. Azóta Peleki Miklós, Tóth József és Szerdahelyi Kálmán fordultak meg francia földön, valamennyien a Nemzeti Szinház tagjai. Valamennyien a világ fővárosába indultak, színházat látni, mert a század derekán Párizs még tartotta rangját és hírnevét - Párizs, a polgári forradalom szülővárosa és az első nagyváros, amely a világirodalomban híressé vált. Ugyanaz a város husz év alatt nem is egyszer változtatta meg arculatát. Egressy Lajos Fülöp idejében járt kint. A Grève tér dicsőségét a Rue Réaumur-i Tőzsdepalotáé váltotta fel, de a Francaise-ben Rachel játszott, a boulevardon Lemaítre és MMe. Dorval. Feleki és Tóth a második császárság dicsőségének fennvirágzó napjaiban látták Párizst; újra a szabadság városát köszöntötték benne, ha tán nem is a franciáét, de a magyarét ; az emigráció reménységének központját. 1863-ban ez a reménység jócskán megcsappant már. A császár azon a bizonyos 1859-i éjjelen nem igérte meg Kossuthnak támogatását, és ha nem is ilyen konkrét formában, de magatartása köztudomásúvá vált. III. Napóleon nem lelkesített Magyarországon többé senkit. Tárgyilagosan nézve a helyzetet, volt-e ok egyáltalán arra, hogy ezért a Franciaországért még valaki lelkesedjék? Vajmi kevés. Fényébe egyre több talmi vegyült, hála uralkodójának, akiben Molnár, az utas, első pillanatra a nagy rendezőt, a nagy komédiást látta meg. Az állam tele