Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

II. Rendező - Győrtől Párizsig (1856-1862)

király pedig roskadozott a családi gondoktól - de általában dicsérték maszkját, szövegmondását egyaránt. A legjobbnak az Imrét alakító fiatal Benyelt Ítélte a közvélemény. Meg kell jegyeznünk, begy Imre szövege a legköltőibb. Bihari, a későbbi református rektor, végigkiábálta Vazul szerepét. A legkevésbé sikerült Együd Péter alakítása lehetett: az ifjú népszinmü-énekestől mi sem állott távolabb, mint egy intrikus lelkivilága. Zavarhatta az alak összhatását a sok törlés is. Konkrét kifogásként azonban rossz hangsúlyozása merült fel. Szereptudással a Budai Népszínházban nem volt baj. Molnár próbáltatott. Avval is tisztában volt mindenki,hogy hányadik utcában Jteall színre lépnie, hol távozik - ami e korban még a Nemzeti Színházban sem volt mindig magától értetődő, még kevésbe vidéken. A produkció - Dobsa ós Reményi nagy tapsot kaptak -, a szinmü hosszabb ideig általános érdeklődés tárgya volt. Kasszasikert azonban nem lehetett csinálni belőle.^* Amikor a hatóság egy második fővárosi magyar szinház megnyitását engedélyezte, Worafka, a színházbarát rendőrfőnök kifejezte aggodalmát, hogy Pest-Buda nem tud ennyi színházat eltartani.^

8

* Aggodalma nem volt alaptalan. A Budai Népszínházát az ügyes rendezés éltette ugyan, de nem minden téren érvényesülhetett. A klasszikus dráma, a kosztümös történelmi szinmü és az egyre divatosabbá váló francia vígjáték a Nemzeti Szinház legsajátabb területe maradt, ebben legyőzhetetlen volt. A németek a bécsi zenés bohózatot művelték sikerrel. A népszínmű, és általában a könnyű műfaj magyar előadásai Molnárnak hoztak jövedelmet. Népszínmű azonban kevés volt. A jobb bevételek reményében Molnár arra gondolt, hogy a könnyű műfaj e korabeli nagymesteréhez folyamodik segítségért és Offenbachot kezdett adni. 1863. Jas« 17-én mutatta be a Dunán an apó és fia uta zását

, a magyar színháztörténetben az első "frivol" dara-