Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)
II. Rendező - Győrtől Párizsig (1856-1862)
1861 áprilisé*-**, amikor aiat vendég, megjelent társulatával a német Bmlai 1res át an, legerősebb oldala a népwtiLmmüvek beaatatéma volt. Saját asaval szerint "kitűnő egyénei voltak, •••kik külémőe pezsgő elevenséggel é s eredeti vonásokkal agyemitettek szerepeiket." Kórusa és táncszemélyzete "csupa friss virága máiból állott,kik a pajzánságot a szilaj ságig vitte*: s kardalaikkal,karének melletti táaozaikkal mindenütt elragadták a közönséget." A Nemzeti Színháznál ekkor as volt a szokás, bogy az énekszámokat az operai kar adta elő, táncolni pedig a balettkar táncolt. Mindebben természetesen sok volt az erőltet ettaég és ez azonnal észrevehetővé vált, mihelyt Molnár a maga reálisabb elképzelését hozta színpadra. Nála az ünneplő paraszti tömeg ugyanazon tagjai énekeltek és táncoltak, akár egy arató ünnepen vagy szüreti mulatságon. Maguk a népszínművek nem voltak ujak. A Peleakei nótárius , a Szökött katona , a Pünkösdi királynő tisztes szini múltra tekinthettek vissza, azonban a budaiak "nagy kedvvel is játszottak. • • és meet mindenütt szerették, egy—egy városban többször is és gyakran... adták, ugy ment közöttük... mint a karikacsapás.""* Molnár népi jelemétől leginkább Barabás ilyen tárgyú képeihez hasonlíthattok. A menyasszony érkezése c. kompozíción szinte látjuk a budai színpadot, a szépen kipirásított arcú szereplőket, a felfürtösött hajú paraszti vőlegényt, a háttérvászoara festett falusi templomot s a nádfedeles házikókat a kasírozott fehér galambokkal. Bármilyen jól betanult müoera volt is Molnárnak, méhámy hónapi fővárosi játék után kikopott belőle. Mivel elsősorban a népi rétegek számára kivont egy második fővárosi magyar színházat alapítani, pályázatot hirdetett népmzimmüvekre. A pályázat sem járt sikerrelf alsórendű Írok, mint a nemben Szigligeti és Szigeti voltak, sasi dolgoztak színháza ssámára. A darabok ügyetlenek, s ami nagyobb baj
