Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)
V. Molnár elméleti munkássága
be, mert a szövegben Richárd azt mondja, hogy "ötöt már megölt". Az ilyen, kissé naivul szó szerint értelmezett sorok a XIX. században a legjobb rendezőknél is előfordultak. (Szigligetinél Lovel és Ratcliff nevetve hurcolták el Hastingsot, mert a szövegben ez állt: "Hamar kivesznek,kik rajtam mulatnak!") Richárdban, Írja Molnár, irtóztató szenvedély és irtóztató lelkierő lakik.Hősiesen, csatában hal meg} a parádés vivás szükségtelen,csak elnyújtja és fenségétől fosztja meg a hálálj el enet et. Nem is feltétlenül szükséges a színen meghalnia a királynak... Bár ez a magyarázat és megoldás szokatlan, a közel száz év előtti magyar rendező példamutató mértéktartásról tett vele tanúságot. Richárdot, mint egy duvadat, látványosan kiirtani még filmen sem volt szerencsés vállalkozás. Richárd-tanulmány ában Molnár röviden átsiklott azoknak az alakitásoknak a vázolásán is, akiket valaha látott, vagy akikről bővebben hallott beszélni. Egressyről azt állítja, hogy nem szerette ezt a szerepét, "nem is igen játszotta, tán nem is gondolkozott fölötte." Ha ezt a véleményt Petőfi Richárd-élményével vetjük össze,tévesnek kell tartanunk. Valószínűbb, hogy a korán megrokkant fizikumú Egressyt fárasztotta ez a feladat; Richárd szövege rendkívül hosszú. Lendvayról csak a koporsó—jelenettel kapcsolatban ir elismeréssel. Jómaga azonban nem látta soha. "Tóth Rikhárdja erő és tartalom nélküli Tartuffe volt."Mivel Tóth József is a legrosszabb egészségű magyar színészek közé tartozott, Molnár Ítéletének meg lehetett a maga alapba. Lewinsky sem győzte erővel, mint irja, és egy második Moor Ferencet csinált a szerepből. Dessoir sátáni volt, de uralkodói fenség nélkül, Dawison erőteljes, de ideges és elegendő irónia nélküli. A szerepet egyébként, mondja a jó fizikumú, telt hangú Molnár, a sok monológ nehezíti valójában meg, mert a magánbeszéd, a "hangosan gondolkodó lélek", egyike a legsúlyosabb színészi feladatoknak.