Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

V. Molnár elméleti munkássága

mondja el rendező és színész, mit látott feladatának - meg ha esetleg nem sikerült is mindenben megvalósítania. Learről irt munkájában meglepi az olvasót, milyen komplexen látta az öreg király jellemét.PJLchárdjában, amit a XIX, század hajlandó volt Jagóval egy színvonalra sülylyesztve látni és általában valami mesebeli szörnynek ábrázolni, Molnár észrevette a kortársai, testvérei közül kiemelkedő tehetséget, az uralkodás zsenijét, aki, hogy képességeit kifejthesse, holttestek tucatjain gázol keresztül. Pontosan megértette a különbséget Richárd és a Shakespeare-tragédiák másodrendű intrikusai között: akármilyen bűnös is Richárd, hős, hősként is esik el a csatatéren. Ez annál is inkább Molnár értelmessége mellett bizonyít, mert sem történeti, sem irodalomtörténeti ismeretei nem erősítették meg feltevésében. Nem tudhatta, hogy egy kései, bár kitűnően sikerült "krónikás-dráma" alakjával áll szemközt, akit néphagyomány - és ügyes dinasztikus propaganda - őrzött meg abban az alakban, amint az Író színre hozta, történetileg pedig a polgárságra támaszkodó központosító királyi hatalom egyik előfutárával, aki egy korban és egy eszmekörben élt Hunyadi Mátyással, s csak azt akarta, amit a dicsőitett Richmond és fia, VIII. Henrik, sikerrel meg is valósítottak... Amikor Molnár a tragédia rendezéséről ir, első követelményként emliti, hogy az I. fv. 1. jelenetében Richárdnak már a színpadon kell állnia. (így tudjuk meg, hogy a romantikus Richárdok berontottak a színre, megálltak a súgó lyuk előtt és ugy szavalták el az első monológot). Hogy ide bele kell dolgozni a VI. Henrikből Richárd két utolsó magánbeszédét, mintegy bővebb magyarázatául a történteknek, azt még XIX. századi viszonylatban sem fogadhatjuk el helyesnek. Fölöslegesen nyújtotta volna a darabot és a naiv közönség számára mégsem adott volna elég felvilágosítást. Annál ügyesebb megjegyzés, hogy Anna nem diszmenettel, hanem családi familiárisai - Molnár persze nem hasz—