Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

I. A mesterek és a mester

ségképpen kis szirtpadtéren egy vendégfogadó "gyúlt ki", amelyből a nősszerelmest játszó Feleki a színház két primadonnáját "mentette meg" egy-egy karján. Az alakit ás akrobatikus részét tekintve megjegyzendő, hogy a testgyakorlás mindenféle neme a vándorszínészek között általános volt, az öles Pelekinek pedig kevés megerőltetésébe kerülhetett. A rendezés látványosságát nyilván az utolsó kulisszapárnál spirituszlángra hintett, lángot vető likopódium por, s az előző egy-két kulisszánál égetett, vörös fényű görögtűz biztosította. Arról, hogy az épület össze is omlott-e, nem hallunk, de nem valószínű, mert ehhez kettős háttérdiszlet lett volna szükséges. ^* Â néző Molnár képzeletét megragadta a vidéki társulat egyszerű, de ügyes fényhatás-trükkje. A színész Molnár első komoly tapasztalatai szintén vidéki előadásokhoz, próbákhoz fűződtek. A "nagy" igazgató,akinek -a próbáiból először tanult, Komáromy Samu volt. Komáromy színészeit már a próbán teljes hangerővel beszéltette, viszont röviden el is magyarázta nekik szerepűk értelmét,fő jellegzetességét. Egyúttal megkísérelte saját egyéniségük tudatára ébreszteni társulata tagjait,nem tűrte, hogy az ő stílusát utánozzák.

8

* Molnár későbbi pályáján mind a két példát hi ven kamatoztatta. Titán felül áll, hogy akkor is látványosságot kedvelő rendezővé válik, ha tizenhat éves korában nem a Madonnái csapszék bűvöli el végzetesen, mert szinte a szemén keresztül élt; kitűnő színpadi megfigyeléseiből ma is számtalan nagy színészünk alkotóművészetét rekonstruálhatjuk. Az a szokása azonban, hogy egész életében teljes hangerővel és mimikával próbált, alighanem Komáromy szuggesztív nevelőmódszerével magyarázható. Beszélni tehát Komáromynál tanult. Magyaros szóejtése, hangsúlya ellen sohasem merült fel kifogás, de a színpadon mindig szavalt, sohasem beszélt vagy társalgott, ami egy-két évtized múlva sulyo-