Staud Géza: Magyar kastélyszínházak II. rész (Színháztörténeti könyvtár 14., Budapest, 1963)

2. Patachich Ádám püspök latin operája

vül, s szándékosan késedelmeskedett minden találgatás után. Mivel egyik sem volt közülük, a kanonok igy kiáltott föl tettetett bosszúsággal: - Ejnye, hát minek törjem tovább a fejemet?t Legyen, aki akar! - Nos - folytatta Somogyi -, akkor hét nekem kell a vőlegényt megneveznem. Az pedig - az nem más, mint - itt a mi Pichelünk. - A két szerelmes szótlan csodálkozással meredt az öregúrra. Ejnye, a hóhérját - kiáltotta Somogyi - még azt kell hinnem, kételkedtek az igazságban is! Hirtelen fölállt, az egymás mellett ülő két szerelmes közé lépett, összetette kezüket és igy szólt: Itt a beleegyezésem és vegyétek atyai áldásomat. Fölösleges volna a minden oldalról megnyilatkozó elérzékenyülést leirni, mert enélkül is elképzelhetjük. Amikor az öregúr ismét helyére ült, igy szólt mindkettőjükhöz: - Kedves gyermekeim! Nem akarok diszes esküvőt rendezni nektek, jobban jön majd ez a pénz a zsebetekben. Egyúttal azt szeretném, mivel csendben fogtok esküdni, ha a püspök diszpenzációt adna a nyilvános kihirdetés alól. - Ezt majd én elintézem - szóltam közbe. A kanonok néhány üveget hozatott a régi évjáratú tokajiból, s mi a legnagyobb boldogságban ültünk az asztalnál egészen éjfélig. Másnap reggel összehivtam a zenekar valamennyi elbocsátott tagját, megbeszéltük együttes elutazásunkat, s ennek idejét a megbeszélésünket követő tizedik napban határoztuk meg. Még ugyanaz nap irtam a püspöknek, jelentettem neki, hogy tiz nap múlva el szeretnénk utazni, s megkérdeztem, hogy búcsúzás végett mikor jöhetek Belényesre. Egyúttal tájékoztattam őt Pichelnek Somogyi leányával történt tegnapi eljegyzéséről, és a menyasszony apjának nevében közeli elutazásunkra való tekintettel a diszpenzációt is megkértem tőle. A püspök azt válaszolta, hogy a legközelebbi vasárnap este vár, s hozzam magammal Pichelt, menyasszonyát és annak apját, mert ő maga akarja összeadni a jegyespárt.