Staud Géza: Magyar kastélyszínházak II. rész (Színháztörténeti könyvtár 14., Budapest, 1963)

2. Patachich Ádám püspök latin operája

nom, mert megígértem Katómnak /ez volt a leány neve/, hogy abban az órában meglótogatom. - Sétánk alatt a vigasztalan fiatalember elpanaszolta szerencsétlenségét. Én látszólag sajnálkoztam rajta s körülbelül ugyanazt mondtam neki, amit régebben, hasonlóan szomorú helyzetben ő mondott nekem. Szándékosan ugy irányitottam sétánkat, hogy a viszszafelé vezető uton látszólag véletlenül a fenti kanonok háza előtt menjünk el. Megbeszélésünk szerint a kanonok mintegy véletlenül az ablakban állt. Üdvözöltük őt, ő viszszaköszönt és lekiáltott: Merre visz az útjuk? - Hazafelé mondtam. - Igaz a hir, amely az egész városban körbejár? kérdezte. - Sajnos, igaz - válaszoltam én. - Ejnye - mondta - jöjjenek már föl egy kicsit mindketten és mondják el aekem a dolgot. - Fölmentünk és én a legkisebb részletet sem hallgattam el. Pichel nyugtalankodott, mert már közeledett a hét óra és mér távozni készült, amikor egyszerre csak belépett Somogyi, a leányával. - Mivel ma olyan szép nap van - mondta - nem tagadhattam meg magamtól egy sétót a leányommal, hogy tisztelendőségedet ez alkalommal meg ne látogassam. - Derék dolog - mondta a kanonok - s ha már egyszer ilyen szépen összejöttünk, akkor ugy gondolom, maradjunk együtt vacsorára is. - Elfogadtuk a meghívást, a kanonok csengetett és megparancsolta, mondják meg a szakácsának, hogy készítsen öt személyre vacsorát. Végre asztalhoz ültünk. A sokféle beszédtéma során vendéglátónk a beszélgetést észrevétlenül egy ismert esküvőre terelte. - Apropos - vágott szavába az öreg Somogyi tudja-e, hogy az én leányom is menyasszony? - Tréfál mondta a kanonok. - Nem, nem tréfálok - válaszolta az öreg. Mint ahogy Somogyinak hivnak, ugy igaz, hogy a leányom menyasszony. - Pichel és Katója elsópadt. - Kicsoda hát a vőlegény? - kérdezte a kanonok. - Találja ki! - A kanonok megnevezett hat-hét fiatal nemest Nagyváradon belül ós ki* Dittersdorf Katon-nak írja.