Dömötör Tekla: Az újkori színjátszás kialakulása Kelet-Európában (Színháztörténeti könyvtár 13., Budapest, 1963)

Az újkori színjátszás előzményei Kelet-Európában - 1. Bizánc

mólójában érdekes tanúbizonyságát adja a templomi szertartás és a dráma összefüggésének, a templom színháztérré való alakításának. B korszakból néhány szöveges emlék ls fennmaradt; Így a XIII. századból az úgynevezett Palatina kéziratban egy passió rendezői példánya, továbbá a Ghristos Paschon cimü dráma. Ez utóbbi Ismeretlen szerzője a XI. vagy XII. században Euripidész és Aiszkhülosz drámarészleteket ad keresztény szereplők szájába és tudatosan Euripidészt vallja mintaképének. A közvetlen antik előképnek és a keresztény tartalomnak ez a szinszerü összefonódása, amelyet sajnos csak kevéssé ismerünk, Bizánc elestéig tartott. Abban a történelmi pillanatban, amikor Délkelet-Európát elborították a szinházellenes mohamedán kultúra hullámai, ment végbe Itáliában az antik kultúra újra felfedezése és az antik szini hagyomány felélesztése. Tehát lényegében összeesik, egyidőben játszódik le Kelet-Európában az antik szini kultúra utolsó, késői hajtásának elfonnyadása és Nyugaton az antik dráma irodalmi újrafelfedezése. Ez az antik hagyomány ezután nyugati közvetítéssel és néhány évszázados késéssel jut vissza oda, ahonnan elindult - Kelet-Európa népeihez. Nagyon nehéz pontosan lemérni, hogy mit köszönhetnek a középkori Európa mulattatói, színészei az antikvitásban kialakult színészi technikának. E szétszóródott színészek és utódaik a mesterségbeli tudást, a szini ábrázolás alapelemeit szerte szájjel vitték egész Európában, Oroszföldtől Írországig. A táncon és zenén, artista mutatványokon kivül állandó komikus típusokat és jeleneteket is hagyományoztak, amelyek a reneszánszban, a hivatásos szinpad újkori kialakulásánál, különösen Itáliában, bukkannak fel újra. Annyi bizonyos, hogy a régi hagyomány nem tűnt el nyomtalanul és nem jelentéktelen tényezője lehetett a színház újkori újraéledésének.