Dömötör Tekla: Az újkori színjátszás kialakulása Kelet-Európában (Színháztörténeti könyvtár 13., Budapest, 1963)

Az újkori színjátszás előzményei Kelet-Európában - 1. Bizánc

mólójában érdekes tanúbizonyságát adja a templomi szertar­tás és a dráma összefüggésének, a templom színháztérré való alakításának. B korszakból néhány szöveges emlék ls fennmaradt; Így a XIII. századból az úgynevezett Palatina kéziratban egy passió rendezői példánya, továbbá a Ghristos Paschon cimü dráma. Ez utóbbi Ismeretlen szerzője a XI. vagy XII. szá­zadban Euripidész és Aiszkhülosz drámarészleteket ad ke­resztény szereplők szájába és tudatosan Euripidészt vallja mintaképének. A közvetlen antik előképnek és a keresztény tartalom­nak ez a szinszerü összefonódása, amelyet sajnos csak ke­véssé ismerünk, Bizánc elestéig tartott. Abban a történelmi pillanatban, amikor Délkelet-Európát elborították a szin­házellenes mohamedán kultúra hullámai, ment végbe Itáliában az antik kultúra újra felfedezése és az antik szini hagyo­mány felélesztése. Tehát lényegében összeesik, egyidőben játszódik le Kelet-Európában az antik szini kultúra utolsó, késői hajtásának elfonnyadása és Nyugaton az antik dráma irodalmi újrafelfedezése. Ez az antik hagyomány ezután nyu­gati közvetítéssel és néhány évszázados késéssel jut vissza oda, ahonnan elindult - Kelet-Európa népeihez. Nagyon nehéz pontosan lemérni, hogy mit köszönhetnek a középkori Európa mulattatói, színészei az antikvitásban kialakult színészi technikának. E szétszóródott színészek és utódaik a mesterségbeli tudást, a szini ábrázolás alap­elemeit szerte szájjel vitték egész Európában, Oroszföldtől Írországig. A táncon és zenén, artista mutatványokon kivül állandó komikus típusokat és jeleneteket is hagyományoztak, amelyek a reneszánszban, a hivatásos szinpad újkori kiala­kulásánál, különösen Itáliában, bukkannak fel újra. Annyi bizonyos, hogy a régi hagyomány nem tűnt el nyomtalanul és nem jelentéktelen tényezője lehetett a színház újkori új­raéledésének.

Next

/
Thumbnails
Contents