Staud Géza: Magyar kastélyszínházak I. rész: Grafikus ábrázolások a XIX. Században (Színháztörténeti könyvtár 11., Budapest, 1963)

Amikor Erdődy János gróf 1786. április 17-én, hosszú betegség után először jelent meg a színházban, az előadást Girzik prológusa után Chudynak Girzik szövegére irott kóru­sa nyitotta meg. A kórus szövege az Erdődy­Almánach b an ol­vasható. 48 / 1788-ban Chudy megvált az Erdődy-féle színháztól ós Pestre ment. Helyét Johann Paneckkel, a zenekar nagybőgősé­vel töltötték be. 1788-ban a pesti német szinházhoz szerződött karmes­ternek. 49 / Itt három évig működött, s 1791-ben ebben az ál­lásában is Paneck követte.1793-ban Chudy a Kelemen 51/ László-fele magyar színtársulat karmestere lett. Pik kp hertzeg és Jutka Perzsi c. daljátékát - az első magyar ope­rát - 1793. május 6-án mutatták be Budán. Daljátékáért 20 aranyat kapott. Szövege a bemutatás évében Pesten nyomta­52/ tásban is megjelent. 1796. január 3-án a német színtársulat adta elő Per Telegraph oder die Pernechreibmaschine c. egyfelvonásoe operáját, Chudy a zeneszerzés mellett az optikai ée akusz­tikai telegrafálás kérdéseivel is foglalkozott, e előzőleg már egy kis füzete is megjelent e tárgyról a következő cim­mel : Beschreibung elnee Telegraphs welcher lm Jahre 1787.zu Preseburg in Ungarn ist entdeckt worden. Ofen, gedruckt mit Kőnlgl. Universitatachrlf ten , /é. n. 15 p./ Az opera ugyanebből a tárgykörből merítette témáját. 48/ HochgrSflich-Erdődiecher Theaterallmanach... 67.77, p. 49/ Theater Kalender auf das Jahr 1789. Gotha, 175-178. p, 50/ Kádár Jolán; A budai és pesti német színészet történe­te 1812-ig. Bp. 1914. 34. p. 51/ Lugo ei Döme : Kelemen László és az "Első Magyar Játezó ezini táreaség". Makó 1927. 52/ Pukánszkyné Kádár Jolán; Az első magyar énekesjáték "Pikko hertzeg és Jutka Perzsi". Zenetudományi tanul­mányok II. Az opera történetéből. Bp. 1961. 3-36. p.

Next

/
Thumbnails
Contents