Staud Géza: Magyar kastélyszínházak I. rész: Grafikus ábrázolások a XIX. Században (Színháztörténeti könyvtár 11., Budapest, 1963)
Abban az időben azokás volt az operák áriáit külön fü~ zetecekében kiadni. Ezeket Büchelnek nevezték. Csokonai Varázsfu v ola fordítása is ilyen Büchel nyomán készült. Valószínű, hogy a Szöktetés a szerájból német áriáit tartalmazó könyvecske az operának az Erdődy-féle szinházban lefolyt előadáeával kapcsolatban jelent meg, mindenesetre a bemutató után, mert a Bücheleknek a teljes librettót tartalmazó szövegkönyvektől eltérő, pusztán népszerüsitő szerepük volt. E szövegkönyvekből, amelyek ma már könyvészeti ritkaságok, kétséget kizáróan megállapítható, hogy Erdődy gróf pozsonyi színházában az olasz operákat német fordításban énekelték, tehát tévesek az olyan állitások, amelyek pozsonyi olasz operáról szólnak. Több szakmunkában ugyanis /Váll, Bayer, Ortvay/ Erdődy gróf színházát mint olasz operát emiitik. Ennek a tévedésnek egyrészt az a magyarázata, hogy a szinházban túlnyomó részt olasz szerzők müveit játszották, másrészt, hogy a Julius Sabinus függeléke ós az ErdődyAlmanach az operák bemutatója alkalmával az operák elmét olaszul és németül emliti /a további előadások során azonban már csak németül/. Történetíróinkat az olasz cim vezethette félre, holott nyilvánvaló, hogy a műsorok szerkesztője azért tünteti föl az olasz elmet is, mert a müvek ezzel váltak ismertté, s a rendkívül eltérő német cimváltozatok mögött nehéz felismerni, melyik operáról la van szó. Az operák kottaanyagának sorsáról lényegében semmiféle adat nem áll rendelkezésünkre. Mindössze annyit tudunk, amennyit Barths Dénes ée Somfai László Pohl-Botstiberre való hivatkozással nagy Haydn monográfiájában idéz. Eszerint Traeg bécsi zeneműkiadó 1788-ban Erdődy gróf hagyatékából négy Haydn opera eredeti kéziratát vásárolta volna meg: az Il mondó délia Luna , a L'isola disabltata . a Philemon und Baucis ée egy komikus opera partitúráját. Mindenekelőtt téves a dátum, mert az Erdődy-opera csak 1789-ben szűnt meg, tehát ErdŐdy-hagyatékról csak ezután