Mályuszné Császár Edit: Adatok a magyar rendezés történetéhez a XIX. sz. második felében (Színháztörténeti könyvtár 10., Budapest, 1963)

Molnár György - A vihar 1874-i rendezőpéldánya

esik a magyar szabadságharc leverése, Solferino és Könlggrätz. Dlngeletedtnek már nem kellett olyan szigorú elveket vallania, mégsem züllött le a bécei udvari színház. /39/ Ha azonban elsőrangú nyugati szakemberek nem láttak a színházban mást, mint egy, a drámák reprodukálásához nélkülözhetetlen eszközt, fokozottan ragaszkodott a hagyományokhoz a helyzeténél fogva szükségszerűen konzervatívabb magyar irodalmi köztudat. "A ki nem állítók tábora" - vagyis a színpadtechnika fejlesztésének, a "kiállitásos darabok"-nak az ellenségei, mint éppen egy Vihar-kritika nevezi őket összefoglaló néven - 1874-ben még igen erős volt. A kritikusok nálunk általában azt gond ták, hogy hivataluk méltóságával nem egyeztethető össze egy látványos szinmü megdicsérése. Jó néhányuk valószínűleg nem ismerte magát a darabot sem, a közönség túlnyomó többsége éppen nem. A Pester Lloyd hosszú, részletes kritikája utal arra, hogy a nézők egy része elutasította Calibán alakját ós a "dekorativ irányt", a látványos rendezést. Maga a tű.rálát, jóllehet a Saphirtól átvett nyegle hangon indul, a továbbiakban védelmére kel Molnár koncepciójának és komolyan mutat rá rendezés és szereposztás előnyeire-hátrényaira egyaránt. A Fővárosi Lapokban Vadnay rövid bírálata arra vall, hogy aligha merülhetett el a mü tanulmányozásába. A legszínvonalasabb recenzió a fiatal Ábrányi Kornél tollából került ki, a Pesti Napló eeti kiadásában. Megfelelő irodalmi műveltsége lévén, nemcsak arról tájékoztatta olvasóit, hogy a mesejáték kultúrtörténeti alapja a Bermudák felfedezéee volt, s hogy Prospero személyében maga az öregedő Shakespeare búcsúzik a londoni közönségtől, hanem éppen ezek alapján számon is kérte a színháztól a szereposztás tévedéseit, első eorban a primitiv Prosperot. Annál határozottabban kelt azonban a rendezés védelmére. /40/