Mályuszné Császár Edit: Adatok a magyar rendezés történetéhez a XIX. sz. második felében (Színháztörténeti könyvtár 10., Budapest, 1963)

Bevezetés

Tisztában volt avval is, hogy a rendező feladata tolmácsolni a mü mondanivalóját. Megkísérelte, hogy egységesen értelmezzen egy-egy nagy tragikai műalkotást s hogy értelmezését megfelelő próbarenddel vigye keresztül. Irodalmi Ízlése azonban nem szakadt el a negyvenes évekétől. Nagy rendezéseiben három miifajt szolgált: a népszínművet, a revüt - ide sorolható a "hazafias" revü is, a Bém hadjárata és a látványossá tett Shakespeare-t. /3/ I860 körül - Solferino után - már világossá vált, hogy a Habsburg önkényuralom nem tarthat sokáig. Ez a politikai meggondolás engedékennyé tette a pénzvilágot Magyarország iránt. Megkezdődött a külföldi tőke előbb lassú, majd egyre fokozódó beáramlása, ennek kapcsán a polgárság anyagi és számbeli megerősödése. A meggyengült és széthulló - zömében a polgársággal összeolvadó - nemességgel szemben az utóbbi Ízlése vált irányadóvá a művészetekben, elsősorban természetesen a színházban, minden korváltás csaknem egyidejű tükrözőjében. A hatvanas években már a polgári szinmü uralkodik a Nemzeti Színház, s ezt követőleg a vidéki társulatok műsorán. /4/ Paulay Ede, a kor másik nagy rendezője, néhány rövid év vidéki szinószkedése után akkor került a Nemzeti Színházhoz, amikor ott a polgári izlés már átvette az uralmat. A maradibb vidéki műsorról gyorsan váltott át az újra, majd egészen korszerűen, a játékről - amiben rossz szeme is akadályozta - a nagy irányító, a rendező szerepére. Hat évvel volt fiatalabb Molnárnál,tehát gyermek a szabadságharc idején. Védettebb polgári környezete kevésbé szolgáltatta ki az élmények primer átélésének, korai nemzeti színházi érvényesülése lehetővé tette, hogy beilleszkedjék abba a hangsúlyozottan polgári világba, polgári jólétbe, amiben a hatvanas években az elsőrendű tagok már éltek. Mint pesti színész, rendező, szini tanodái tanár, majd igazgató, szükségszerűen az irodalmi Deák-párthoz húzott.