Mályuszné Császár Edit: Adatok a magyar rendezés történetéhez a XIX. sz. második felében (Színháztörténeti könyvtár 10., Budapest, 1963)

Bevezetés

társadalmi funkcióját és igy jelentőségét is, hogy már as ötvenes években sem volt más, mint a városi polgárság egy igénytelenebb rétegének szórakoztatását szolgáló eszköz. Molnár viszonya a népszinmUhöz többirányú volt. Mint színigazgató, ifjú éveiben, részint ismert, népszerű darabokat akart jobb rendezéssel leporolni és újra közkedveltté tenni, részint népszinmüpályázat hirdetésével kívánta ezt a műfajt felvirágoztatni.Első törekvése sikerrel járt.A Budai Nópszinház igazgatójaként valóban arról volt közismert,hogy parasztjai természetesebbek, a tömegjelenetek elevenebbek és összevágóbbak, mint a Nemzeti Színházban. Ebben azonban segítségére volt vidéki igazgatása: a városról városra vándorló együttesnek módjában volt alaposan begyakorolnia ezeket a aópszerü műveket,amelyek a pesti nagy színház műsorának ekkor már jórészt lejátszott, un. vasárnapi darabjai voltak. A népszinmüpályázat kudarcba fulladt. Sem a darabok, sem előadásuk nem arattak sikert; ezek a kéthetenként szinrekerülő pályamüvek nem hosszú próbák, gazdag vidéki előzmények után kerültek az Igényes pesti közönség elé, hanem a maguk primitiv szövege mellett, ugyancsak hevenyészett előadásban la. /17/ Később sem tudott elszakadni a gondolattól, hogy a nép életét, lehetőleg népi közönségnek, színpadra kell vinni, sajnos azonban nem volt megfelelő Írói tehetsége a népdráma megteremtéséhez. Más kérdés, hogy akár a legjobb népdráma is sikert aratott volna-e egy olyan korban, amely ezt a műfajt csak Blaháné és Tamássy tolmácsolásában tudta megérteni. Két népszínműve arról tanúskodik, hogy voltak irodalmi formába kívánkozó falusi élményei. Az első fiatal flu koróból eredt, amikor egy paraszti "háromszög" szerencsés kibontakozását érhette meg. /13/ A