Mályuszné Császár Edit: Adatok a magyar rendezés történetéhez a XIX. sz. második felében (Színháztörténeti könyvtár 10., Budapest, 1963)
Bevezetés
kiálló betyár ,amint ő kívánta müvét nevezni, később Szalmás csárdésné vá módosult, nem ls leplezve azt az Igyekezetet, hogy Blaháné kedvet kapjon az eljátszására. A kikapós menyecskétől elcsábított legény visszatér valódi szerelméhez s vele a falu békés mindennapjaihoz: ez a - polgárian jó végződésű! - alapmese. A szerző őszinte volt, amikor ifjúkori élményét papírra vetette, hitt is müve értékében. Egy helyütt azt vallja, hogy Shakespeare-mélysógU jellemek fordulnak benne elő. Másutt Így beszél: "Én nem ámítom magamat, mikor azt mondom, hogy a* Szalmás csárdásné népszínművem, vagy: Vlg Miska, a' kiálló betyár , - mintája a dráma Írásnak, dráma költészetnek - s a* népszinmü válfajnak, mely minden eddigi úgynevezett mókás népszínművet /Szigeti József munkásságára gondolhatott. Mályuszné/ felül mul". /19/ A rendező az Íróból sem veszett ki. Ha bizott is saját drámateremtő erejében, igyekezett a sikert jó eleve megtámogatni. "Holdvilágos éj és napfölkelés, a bágyadozó este, viruló reggel, minden természeti és élet jelenségével, mint büvös-bájos kép fog elvonulni a néző szeme előtt 3/4 óra alatt, anélkül, hogy a függöny lebocsáttatnék. Valóban látványos is lesz ez a népszínmű..." Megjegyezte, hogy a Töca kocsmárosné éppen Blahánénak való szerep. Gyakorlott színházi szakember azonban ekkor már nem kapott az inkább rendezői rutinnal, mint irómüvészettel színpadra képzelt darabon. A színházi ügynökség mint "nagyon gyönge müvet" küldte vissza. A szinmü még átdolgozott formában sem került bemutatásra. /20/ Második népszínműve már eleve zenés darabnak készült, Lányi Ernő vidéki karmester lett volna hivatott a megzenésítésére. A munkát végül is Dankó Pista végezte el. Bér evvel több szerencséje volt Molnárnak,mert legalább Szegeden, Aradon, sőt Budán Krecsányinál is bemutatták, nyilt titok
