Mályuszné Császár Edit: Adatok a magyar rendezés első évtizedeihez (Színháztörténeti könyvtár 7., Budapest, 1962)

színészen és szövegen kivül "a többi mind másodrendű, s jól felfogva csak arra való, hogy a csalódást elősegítse* Ha semmit, vagy keveset látunk belőlük .*** nem zavar .**, minthogy figyelmünknek leginkább az eló'adókon kell csüggeni, nagy hiba és baj az, ha a lényegest feláldozzuk a lényegtelennek."

7

^

1

' A rendezés történetében előkelő helyet foglalhat el olyan művész is, aki a vizuálisnak nagyobb jelentó'séget tulajdonit, mint a verbális elemnek; sem Meiningeni György, sem Reinhardt nem jelentenek dekadenciát Laübéhoz vagy Brahmhoz képest; a fejlődést mindig dialektikusan kell néznünk* Ha azonban valaki ugy gondolná; hogy egyedül a dramaturg-rendező méltó valóban a "nagy" rendező nevére, nos, akkor Szigligeti kiérdemelte ezt a jelzőt* Egész törekvése csak abban állt, hogy a szcenikai keret ne rontsa a szöveg hatását. Még a romantikus müvek, még Shakespeare rendezésénél is puritán volt, mint Laube, akinek voltaképpen ő - nem pedig a modernebb és franciásabb Paulay - a valódi tanítványa. Szinte panaszosan mondja öregkori müvében: "Most, a szinpad ujabb berendezése s annak megszokása mellett, miután a külsőségekre nézve semmit sem bizunk a néző' képzelmére, hanem követeljük, hogy a diszletek és jelmezek nem csak láthatók, de korszerűek is legyenek**." G-sváthnak az a megállapiSolt tulajdonítja a túlzott hatáskeltés szándékát Szigligetinek, 1* m. 25* lapján. - Szigligeti szavai: A dráma és válfajai, 77*