Mályuszné Császár Edit: Adatok a magyar rendezés első évtizedeihez (Színháztörténeti könyvtár 7., Budapest, 1962)

ta ezt, mert egy bakófélben lévő szinház megmentésének a terhe volt a vállán, hanem, mert akkor élt, amikor egész Európát átfűtötte a francia szinpadi tudás bámulata, Shakespeare bámulata, és, kétségen kivül, a színészek bámulata is. Szigligetinek, a színházi szakembernek, elsó'sorban nem saját egyénisége sugallja elméletének szavait, hanem a kor; egyénisége csak annyiban, amennyiben a szinházat a dramaturg szemével nézi, nem pedig a szinész vagy a rendező' szemével.

71

/ A dramaturg-rendezó't jellemzi az, az egyébként szintén az egykorú köztudatban uralkodó elv, hogy a szinház középpontja a dráma s igy a dráma révén emelhető' egy nép szini kultúrája. Ezért tartja, kortársaival együtt, olyan fontosnak a hazai drámairodalom fellendülését. - De Szigligeti értett a színházhoz s ezért nem állt meg az öncélú dráma tömjénezésénéi, hanem kimondta, hogy "ki szinpadi hatást akar eszközölni, ... figyelemmel kell lennie még egészen müvén kivül eso dolgokra is, s azok: az előadó működjenek; elsó' gyakorlatánál már mindenki tudja, hol lép-be *s hol távozik; - mi ritka eset!" - Mint látjuk, nem fedi teljesen a rendezó'ró'l alkotott késó'bbi elképzelést. 71/ ' Vö. Solt Andor: Aszinszerüseg uralma drámairodalmunkban. ITK, ^939* 17» skk., 139. side. - A szinházkultusz mellett bizonyit a Regéló' fenti tréfás szótára is. Ugyenebben az évben veti fel egy pesti német újság, a Der Spiegel a kérdést: Warum wird so viel über das Theater